Saiid – Mi Casa Mixtape – 70 MC egy lemezen

Saiid

Saiid olyat talált ki, amivel megint csak történelmet fog írni.

Süveg Márk, vagy ahogyan sokan ismerik, Saiid, pár nappal ezelőtt, videó formájában jelentette be, hogy az otthon töltött karantén ideje alatt, azt találta ki, hogy csinál egy újabb mixtape anyagot, amit Mi Casa elnevezéssel illetett. Amire ráadásul behívja az összes létező, és manapság is aktív hazai rappert. Ami röviden tömören azt jelenti, hogy több mint 70 MC fogja tiszteletét tenni az „öreg” Saiid következő zenei anyagán. Ez már csak azért is számít nagy dobásnak itthon, mert korábban ilyen nagyszabású, közreműködéses cuccot még itthon senki nem csinált ez idáig rajta kívül. Úgyhogy szerintem nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Saiid fejéből ismét egy olyan rendkívüli dolog pattant ki, amivel nem csak, hogy jelen kor lenyomatát alkotja meg, hanem ezen ötletének köszönhetően, a jövőben sokan fogják felhozni a nevét jó példaként arra, hogy így is lehet, ha például egy baráti beszélgetés során szóba kerül a magyar hip-hop témaköre. Na de nézzük is meg, hogy eddig kik is lesznek azok, akik már szinte biztosan rajta lesznek ezen a kezdeményesen:

4Raize, 4tress, Antal, Aza, Azúr, Balek MC, Bankos, Beat, Beton Hofi, Bigmek, BLR, Bom DSP, Bongor, Busta Pista, Day, Deego, Deniz, Dhok, Diaz, Dipa DSP, DopeMan, Eckü, Essemm, Fakapoe, Fiatal Veterán, Fluor, El Magico, Gege, GLSCH, G.w.M, Hibrid, Imi, Kapitány Máté, Kemon, Ketioz, Laza Laca, Lil Frakk, Mc Zeek, Mentha, Masta & N-Dee, Nash, NB, Norba, Oriza, Phat, Phlat, Qka Mc, Rendben Man, Rico, Ricsi Pí, Riddler, Sena, Siska Finuccsi, Skugah, Sub Bass Monster, The Steve, Tibbah, Tink, Tirpa, Tkyd, Wolfie, Xiaoling, valamint Nos’Chez és Zenki Mefisto az NKS csapatából..

Ám én személy szerint még szívesen látnék ebben az „allstars” csapatban, ők MC Gőz, ArtosCsaba, Ra, Fura Csé, Suppah, Figura, Awful, Ganxsta Zolee, Gyurma Bone és Goore A BSW csapata valamint Lmen Prala úgy tudjuk egyelőre még nem reagáltak a megkeresésre.

A jó hír az, hogy Saiid folyamatosan pörög a projekteken, és veszi fel a hazai előadókkal a kapcsolatot, pontosan azért, hogy tényleg minél többen rajta lehessenek ezen az új anyagon és hogy később senki ne mondhassa azt, de ő miért maradt ki a körből. Úgyhogy sokatok megnyugtatására eláruljuk azt is, hogy bár a videóban lévő felsorolásban nem volt látható a neve, de az alatta lévő komment szekcióban Saiid megerősítette, hogy Mikee Mykanic szerepelni fog az új mixtapen.

Viszont a rossz hír az, hogy tudjuk kik azok, akik már szinte biztos, hogy nem kívántak élni a Saiid által felkínált megkereséssel. Ilyen például Giajjenno, aki Instagram kérdezz-felelek formában válaszolta meg valakinek, hogy azért mondtak nemet a szereplésre, a testvérével Hiro-val, mert Saiid annak idején kitett egy olyan bejegyzést saját Facebook oldalára, ami rájuk nézve elég degradáló volt. Krúbi és Funktasztikus sem teszi tiszteletét a motyón, ugyanis ők sem igazán éltek azzal a lehetőséggel, hogy benne legyenek ebben a projektben.

Szerző: Csányi Krisztián

$ A Ï D | MI CASA MIXTAPE | 70+ magyar MC egy lemezen!

Minden tudnivaló a Saiid-ról


Saiid interjú

Saiid interjút ide kattintva tudjátok végignézni.