Missh: „Amit szeretek megöl”, avagy a valódi „Roxtarmod”?

Missh - 2021

Missht nyilvánvalóan senkinek nem kell bemutatni sem mint személyt, sem mint az előadót. Missh a 2010-es évektől egészen a mai napig, aktívan vesz részt a hazai zenei életben. Több album, milliós megtekintések, turnék vannak mögötte.

Megjelent a legújabb klipje Burai Krisztián közreműködésével! A címe „Amit szeretek megöl” lett és elég jól pörög a Youtube-on.

Sok pozitív visszajelzést kapott a kommentszekcióban, például több hallgató kommentelte hogy „Öszintén szólva: Kirázott a hideg!”

Idézünk pár sórt a dalból:

Amit a legjobban szeretek engem most tönkre tesz,
Ennyi év után mond meg hogy miért büntetsz
Nem rég magasan száltunk zuhanunk le,
minden boldogságom magával vitte!

Amit szeretek megöl feat. Burai

De tekintsünk kicsit vissza a múltjára és a valódi „Roxtarmod”-ra! Honnan is indult Missh és milyen sikereket ért el. Végül la „hiteleségre” is tekkintünk, mivel egyrészt sokan várják töle a balhékat, ugyanakkor meg pont azok is szidják!

Missh kezdeti időszaka

Missh diszkográfiájának elindulása egészen a 2010-es évekig nyúlik vissza. Az indulásakor más jellegű zenét csinált az akkori időben összevetve a napjainkban készített zenékkel. De minek köszönhette széles körű sikereit? Kemény munka áll mögötte, hiszen ahogy korábban nyilatkozta mindent autodidakta módon tanult meg. Az ebből az időszakból kiemelkedő dalai egy albumon foglaltak helyet, amely az Álmom címet kapta.

Missh-Mr Missh
Az egyik bombasikert és népszerűséget minden bizonnyal a Horváth Tamással és Raullal közös daluk a „Beléd estem” hozta meg Misshnek. Mára a srácok között megromlott a viszony és megszakadt a kapcsolat is.
Elkezdődött a koncertek és turnék időszaka, a hallgatók szerették Missht, egyre több városba hívták meg a rappert. Interjúiban megemlítette hogy újításokra készül. Be is váltotta a korábban tett ígéreteit, hiszen 2014-ben kijött a Dilemma album promomix, ami egy teljesen új arculatot hozott az előadónak. Ezt követően 2016-ban jelent meg az FWMM vagyis Fuck with Misshmusic című albuma. Ez már nevezhető egyfajta kezdeti trap hangzásnak. Itt már nagyobb szerepet kaptak az autotune részletek is, valamint a megszokott Missh hangulatú dalok. Ekkor kezdődött el még jobban felívelni a karrierje.

A 2010-es években, olyan slágereket jelentetett meg mint a:

  • Csak te
  • Beléd estem
  • 60 Nap
  • Hallgass a szívedre
  • Senki nem értett
  • Van nálunk minden
  • Hittem
  • Budapest
  • Istenem kérlek
  • Csinálom a pénzt
  • Hol van

Missh balhéi más előadókkal

Több rapperrel is konfliktusa volt Misshnek az elmúlt évek folyamán, először is ide sorolható Mr.Busta vs. Missh balhé is, akivel nagyon sokáig marták egymást. Mr. Busta többször is Misshdrogproblémáira” hívta fel a figyelmet és ezt próbálta meglovagolni. Missh pedig a betegségével is védekezett, miszerint neki szüksége van gyógyszerekre. Akadt konfliktusa Ricoval és Miss Moodot is elkezdte oltani, hogy semmi keresnivalója Rico mellett egy produkcióban, és hogy miért erőltetik ezt a formációt.

Missh

Beszólt a BSW csapatának is, mikor a „Csöcsök és segg” dal megjelent, Missh egy Instagram videójában fikázta a srácokat, betört telefonokat és televíziót mutatott a követőinek azzal a mondattal: „Jártunk a tv-n egy indián táncot a Juniorékkal, mert mi leszarjuk a pénzt…”

Rapperből botrányhős?

Amióta divat lett a social media platformok széles körű használata, Missh is részese lett a botrányoknak. Az önmagát Roxtarnak nevező rapper olyan dolgokat produkált a világhálón, amin rengetegen megbotránkoztak. Színpadon részegen vállalt fellépést, vagy a fellépése felénél abbahagyta a műsort mondván nincs hozzá kedve. Instagram videóiban volt itt gitárleejtés a lépcsőházban vagy részegen Mercis karambol. Ide sorolható még egy incidens amikor Erdélyben verekedésbe keveredett, itthon is volt már ilyen jellegű ügye, és még rengeteg hasonló, tőle idézve: „Rendőrségen aktanevem Roxtarmod”. Szóba került egy olyan botrány is mikor lepofozott egy fiatal lányt, aki őt leöntötte, később Instagramon kért bocsánatot tőle.

Na de mi is az a Missh „Roxtarmod”?

A mai rapperek ezt a felsőbb hatalmú fogalmat átalakították, a fogalom eredetileg a 70-es, 80-as évekből magából a rock műfajából ered. A rocksztárság egykori fénye már kihunyt manapság, egyfajta titulussá nőtte ki magát a hiphop műfajon belül. Missh rocksztár életmódja viszont hiteles! Nem mondjuk hogy követendő példa, hiszen a gyógyszer- és az alkoholfüggőség, nem elfogadott kis hazánkban, mint pl egykor egy Jimmy Hendrixnél vagy egy Ozzy Osbournennál volt.

Sajnos a párkapcsolatai is erősíthették a depresszióját például a Karolával megtörtént utolsó szakítás és annak a következményei. Videókon bejelentkezéseken mondta el a gondolatait Karoláról meg az egész kapcsolatukról. Karola azt nyilatkozta, hogy teljes vállszélességgel ott állt Misi mellett bármekkora is volt a baj ami megtörtént vele. Az énekesnő Roxtar című dala referencia erre. Barátai pedig nyilván továbbra Missh mellett állnak, olyanok mint például Burai Krisztián G.w.M, HRFlow, vagy akár Ábrahám.

Nézzük a dolog pozitív oldalát, mivel a lényeg számunkra: Vannak zseniális dalai, tényleg rengeteg ilyen dal van! És őszintén szólva, mivel a hiphop műfajban mindig a hitelességről van szó: Missh a maga stílusában teljesen hiteles.

Missh összegzés

Missh emlékezeteset alkotott, akár negatív akár pozitív értelemben. A követőtáborában is vegyes érzelmek uralkodnak egyes dolgaival kapcsolatban. Jelen pillanatban a hazai viszonylatban Missh az egyik legmegosztóbb előadó. Bárki bármilyen véleménnyel van róla, mivel közszájon forog a neve, így ezzel is nyomot hagy az itthoni műfajon. Roxtarmod!

Szerző: Marosi Ace Dominik / Rap.hu


Korábbi Missh hírek

2019.02. – Missh és Ábrahám – Inima Mea premier

MisshMegérkezett Missh és Ábrahám vadonatúj közös nótája „Inima Mea” című vadonatúj slágere, amely minden bizonnyal magas nézettséggel számolhat majd.

Az új dalban mindkét előadó hozza a megszokott minőségi formáját, úgyhogy mind a két a rajongótábor maximálisan elégedett lehet az elkészült vadonatúj produkcióval.

Egy igazi szerelmes vallomásos dal két jó zenész tolmácsolásában modern köntösben.

Ábrahám énekhangja megkoronázza az amúgy is erős dalt, így még élvezhetőbb lett.

A klip maga telis-tele van effektekkel és egyéb vizuális megoldásokkal amivel még látványosabbá tudták tenni a motyót.

Mindenképpen ajánlom megtekintésre.


2019.01. – Missh és Hiro új dala – Megöl

Egy kemény trió, kezdhetnénk így is az új Missh dal és videoklip elemzését. Missh és Hiro (AK26) valamint Lotfi Begi vadonatúj dala és a hozzá leforgatott videoklipje igazán jól menetel a nézettségi ranglétrán.

Egy klubbos sound született úgyhogy 2018 végére és 2019 elejére megvan a Missh és Hiro rajongók vadonatúj csemegéje amivel a srácok mindenkit „Megölnek”. Folyik a pia, ég a BMW, csillognak a fuxok és szemcsik, egy valódi sztíló klip lett. Lessetek rá aztán kommenteljetek!


2018.11. – Missh új albuma Karácsony előtt érkezik

#MisshmusicÚjdonsággal szeretnénk szolgálni minden Missh rajongónak!

Mr Missh vadonatúj albuma December 20.-án érkezik és válik elérhetővé ha minden jól és a terveknek meglelően alakul.

A zsír új albumon olyan közreműködők kapnak majd helyet, mint például Hiro az AK26 rapduójából, Herceg Dávid, vagy akár az Átvertél dal felelőse Ábrahám.

Biztosan tartogat még meglepetést a rajongóknak mind az albummal mind az utána következő turnékkal és egyéb kapcsolódó dolgok kapcsán.

Tehát még egyszer: December 20.-án új Misshmusic album rengeteg nagy névvel és közreműködővel.

Legyetek rajta!


2018.08. – Missh és Kis Grofó – Minden nyáron videoklip

Missh és Kis Grofo legújabb videóklipje a Minden nyáron, ma este kerül fel majd a videómegosztókra. Érdekes kollaborációnak ígérkezik, az alap egészen popos lett, de ugyanakkor a szokásos misshes hangzás is ott van.

Érdekes színfoltja továbbá a klipnek a mulatós pop zene oszlopos előadója kis Grofo. Valószínűleg jó pár Missh rajongót sokkol majd ez a fajta közreműködés, de valójában népszerű nagy slágernek ígérkezik. Egy nyári levezetés még erre a maradék két hétre ami a nyárból van hátra. Legyetek rajta!


Missh és HRflow új videója

Missh - RoxtarMissh és HRflow közösen forgatta le legújabb videójukat.

A hónap elején jelent meg Missh és HRflow legújabb videóklipje amely a „12 Elleneség” munkacímet kapta.

Missh, vagyis Demeter Mihály, idén is, a korábbi évekhez hasonlóan szintén nagyon aktív, számos új anyagot dobott ki, és még közel sincs vége 2018-nak.

Szerintem a „12 ellenség” címet viselő alkotása is nagyon laza lett.

Aki szereti a Missh stílust, nem fogja megbánni ha megnézi.

Aki szereti Misi munkásságát és a hangzásvilágot amit hozni szokott annak az új dal id adni fogja.

Csekkoljátok le!


Missh élete és karrierje

Missh

Missh, vagy Mr. Missh aka Demeter Mihály, 1990. január 7-én született Komárom-Esztergom megyei Komárom városában. Misi a Miszterek nevű formációban kezdte karrierjét, majd útjaik különváltak és szólóban folytatta.

Saját szavaival mondta el, hogy hogyan lett a neve Mr.Missh. Egy interjúból: „Nem titok , Demeter Mihály-nak hívnak , és anno Balogh Edvárddal ( Rhino RTM) Kezdtük a zenélést . Mivel én Misi vagyok ő meg Rhino , ezért lett a nevünk MR , más szóval MISZTEREK . Gyártottunk pár dalt , mivel 0 hírnévvel rendelkeztünk ,így elég lassan haladt a nézettség , de mégis jelentősebben nagyobb sikerünk volt mint a környékbeli próbálkozó srácoknak . Nagyobb szünet után , a Rhino belépett az RTM be hogy saját stílusát képviselje , én meg vittem tovább az egyedi Missh vonalat .Romániában, ahol éltem a MISIT , MISU nak mondják ezért lett a nevem MISSH és a kezdetben kialakult MR ek korszakot nem akartam temetni , ezért a nevem elé tettem .
Utólag kicsit sajnálom , mivel manapság mindenki Miszternek mondja magát . Szóval így lettem én Mr. Missh.”

 


Missh interjú


Missh videók és klippek

Missh x Lotfi Begi feat. Hiro – Megöl

MISSH-12Ellenség feat. HRflow


Missh diszkográfia

  • 2012: Misshmusic – Ugyanaz
  • 2014: Misshmusic – 60 Nap
  • 2014: Misshmusic – Dilemma
  • 2016: Misshmusic – Fuck With #Misshmusic
  • 2017: Misshmusic – Próbálkozok
  • 2018: Missh – MERCI