Killakikitt születésének története – A teljes sztori

Killakikitt

A Killakikitt megalakulása

A Killakikitt, akik úgy isszák a véred, mint a céklát, 2007-ben jött létre, miután Aza és Tirpa elhagyták a WaccuumAirs-t és létrehozták a saját kiadójukat, a ScarcityBp-t. Ezen kiadó zászlaja alatt született meg az ötlet Aza fejében, hogy mi lenne, ha a kiadón belül egy saját rap csapatot is alapítana. Úgyhogy leült ezt megbeszélni Tirpaval, hogy akkor szeretne vele egy közös formációban is zenélni, ami nem csak a nyers, szókimondó utcai stílust, hanem egyúttal egy kicsit misztikusabb világot is képviselni fog. A legtöbb előadóval ellentétben a Killák nem a vidám dolgokról rappelnek, hanem elsődlegesen az élet negatív dolgairól. A fiúk későbbiek folyamán bevették maguk mellé a csapatba Soup-ot.

De ki is azaz Aza és Tirpa akinek a párosából végül megszületett ez az igazán beteg formáció?

Jakab „Aza” András, a nővérének köszönhetően találkozott a rap zenével és elsőre rögtön egy Wu Tang lemez volt az, ami a keze ügyébe került, ami ráadásul a 36 Chambers című lemez volt, itt érzett rá arra a stílusra amit a magáénak érzett az első hallgatást követően. Ezután pedig falta azokat az infókat, hogy miként is tudna olyat alkotni, amiről már tényleg nyugodt szívvel mondható el az, hogy azt rapnek lehet nevezni. Úgyhogy nem volt kérdés a számára, hogy rongyol haza a faterjához kislemez, nagylemez, bakelitekért. Rengeteg mindent talált bennük, és elég sokáig azokból is használt fel mintákat. Az alapok gyártásának tanulása mellett természetesen szöveget is kezdett írni. Az első komolyabb dala akkor volt, amikor 2003-ban fellépett a Petőfi Csarnokban, RZA előtt.

Killakikitt

Ezt követően figyelt fel rá BobaKrome és Akkezdett Phiai. Hónapokkal később, az akkor még fiatal Aza végül bekerült a WacuumAirs kiadóba. Ha lehet így mondani, itt indult el igazán a rap karrierje, mert olyan külföldi producerekkel ismerkedett meg, mint pl Bronze Nazareth, és Clivaringz, akik mellesleg már az óta Wu Tang tagokká váltak. Lényegében az ő segítségükkel tanulta meg azt a stílusú mintázási és darabolási technikát. Amit talán kevesen tudnak Azáról, hogy szinte minden zenét meghallgat, a Death Metal-tól egészen a Country-ig, de igazán a háborús dalok azok amik igazán fekszenek a füleinek, a lényeg hogy epikusak legyenek a dallamaik.

Szarvas „Tirpa” Dávid csak a későbbiek folyamán csatlakozott a Wacuum Airs-be, és akkor még freestyle előadóként tevékenykedett. Akik anno követték a Sprite Its Rite Freestyle bajnokságokat a tévében, még a 2000-es évek elején, azok biztosan emlékszenek a nevére. Tirpa több csapatban is megfordult, például a 2000-es évek első felében tevékenykedő Divízió nevű formáció tagjaként. Szerepelt a Chilzim Allstars klipjében is és több freestyle battle versenyen is elindult. Szerencsére ezekből az időkből még felkerült pár videó a Youtube-ra. Szóval ha más nem, ott lehet nosztalgiázni és csodálkozni, hogy ott még mennyire fiatal srác volt Tirpuska. Na de a lényegre visszatérve, Tirpa egy korábbi szóló lemezére szeretett volna alapokat vásárolni, így elhívta Aza-t az akkori formációjának a bulijára. Itt hallotta meg Aza, hogy mekkora szövegvilággal rendelkezik Tirpa, így már nem is kért pénzt azért a beatért amit Tirpa szeretett volna tőle, hanem ingyen adta neki oda.

Killakikitt-Tirpa-Aza

Az első lemezük, a Ne Szarakodj, 2009. február.13-án, pénteken jelent meg

Amit nem véletlenül adtak ki egy olyan dátummal, ami pont 13-ra esett. Ugyanis a srácoknak óriási kedvence a nagy kultusznak örvendő, kaszabolós film, a Friday 13th. Úgyhogy minden olyan hónapnak a napja, aminél a 13-a pénteki napra esik, az bizony ünnepnap a számukra. Ilyenkor szinte biztos, hogy valami meglepetéssel készülnek a hallgatóik számára. A legelső korongjukon olyan előadók működtek közre, akik vagy barátok, vagy a kiadójukba tartoztak. Köztük volt a mai már Jaki néven futó rapper aki akkor még Harakiri-ként futott a szakmában, Pko aki lényegében Aza és Tirpa segítségével talált rá arra a szövegvilágra, amit már annyira ismerünk tőle, és persze az NKS, de a két gödöllői csibészt szerintem szintén senkinek nem kell bemutatni. Egy kis kulisszatitok a Killakikitt kezdeti sikereiről, hogy lényegében akkor futottak be, amikor a Dürer Kertben megrendezésre kerülő népszerű fesztivál, amit minden évben többször is megrendeztek, az Offline Music Fesztivál. Ez egy olyan hiphop koncert sorozat volt, ahol akkor még underground-nak számító rapperek léptek fel egymás után sorban, például Barbárfivérek, Killakikitt, Siska Finuccsi, Akkezdett Phiai, NKS, Norba, Bankos, és még Curtis is tiszteletét tette a Dürer színpadán. Korábban volt Essemm és a Killakikitt között némi beef és nézeteltérés, de ez mára rendeződött és kibékültek. Ha elárulhatok még egy dolgot, a Killakikitt megjelenésénél rendszerint telt ház volt a nagyteremben, pedig akkor még a közösségi oldalak nem voltak ennyire népszerűek, mint manapság.

Killakikitt - ScarcityBp
2011 június 9-én megjelent a Killakikitt formáció 2. lemeze, ami a Legenda nevet kapta
Ez egy sokkal erőteljesebb szövegvilággal és keményebb hangzással lett elkésíztve az előzőhöz képest, és azért ennél érezhető volt, hogy Aza mintázási technikája uralja a korongot. Erre a lemezükre már Ketiozt, a DSP-t, Akkezdet Phiai-t, és a Vészk’járatot is sikerült felkérniük. Mellesleg hiába telt el az a röpke 2 év az első lemez óta, emlékeim szerint a hallgatóik ki voltak éhezve egy újabb kaszabolós, odamondós motyóra. Úgyhogy talán nem is csoda az, hogy a srácok, Legenda lemezbemutató koncertjére is elég sokan elnéztek a Nyugati pályaudvarnál található U26 Club Shopba, ami ha jó pár évvel később bezárt. Ha ki kellene emelnem néhány kedvenc számot az albumról, akkor a választásom az NKS közreműködésével készült A Kocka El Van Vetve, a Nevem, és a Föld Már Elengedte című dalokra esne.
Aza és Tirpa nevével fémjelzett duó, a soron következő, immáron harmadik albuma, a Killagoons 2014. szeptember 6-án látott napvilágot. A srácok tettek egy újabb lapáttal arra az addigi szintre, amivel ha nem is szó szerint, de minőségben biztos fel lehet darabolni a követőik hallójáratait. Vélemény szerint kétféle káromkodós rapper létezik. Az egyik, akiknek szókincs híján nincs semmi a tarsolyában és azzal próbálják tehetségtelenségeiket palástolni, hogy végig b*** -olják a szám 80 % – 90%-át. Meg van az a fajta előadási mód, ahol a rapper művészien használja fel a bőséges magyar nyelv lehetőségeit, már ha értitek, hogy mire gondolok ebben az esetben. Azáék az utóbbi kategóriába tartoznak. A srácok tényleg úgy váltogatják a szájukon kiáramló gyilkolási módszereket, mint Jason a Péntek 13 filmekben. Ami pedig a Killagoons lemezt illeti, ennél az volt az következő újítás, hogy itt már Aza Madafaka a külföldi kapcsolatait is felhasználta. Ugyanis a B*zdmeg-ben közreműködik a híres Onyx, a Pofátlanokban a Snak The Ripper, Merkules és a Lehettem Volna-ban az N.B.S. Emellett persze széles a featuringek listája, mert hazai szinten fellelhetőek a Barbárfivérek, Mikee Mykanic, Ketioz, és a GDL City helytartói, a Nem Közölt Sáv, azaz NKS.

A Brigád formáció

Brigád-NKS-Killakikitt

Aza és Tirpa a Killakikitt formációjuk mellett létrehoztak egy újabbat is, ami a Brigád nevet kapta, ebben viszont nem csak ők foglalnak helyet, hanem mellettük Nosi és Zenki is, ugyanis a srácok annyira jól kijöttek az előző albumaik közreműködései során, és amúgy is nagy tisztelőik egymás munkásságának, hogy úgy gondolták, mi lenne, ha együtt egy nagy közös lemezt is csinálnának. Szóval így jött létre a Brigád projektjük 2013-ban, aminek a megünneplésére egy nevük alatt futó dalt is kiraktak a Youtube-ra. Na igen ám, de a teljes, kézzel fogható lemezük csak 3 évvel később, 2016 szeptemberében jelent meg 1328 alcímen. Aminél nem véletlenül lett, azaz első szám, hogy „holvanmá?” mivel tényleg mindenki azt kérdezte tőlük, lépten, nyomon, akár a szakmai, akár a hallgatói oldalról, hogy Na mikor lesz kész? Mikor hallhatjuk a kész anyagokat? Lesz végül belőle valami? Szóval ebben a számban nagyon korrekt válaszokat adnak azoknak, akik eddig nem tudták hova tenni, hogy mit lehet ennyit ülni egy albumon. Csakhogy a számban legjobbakat emeljem ki, pl Tirpa a thai kajától egésznap a wc-n ült, Aza véletlenül eladott pár lemezre szánt alapot, Zenki sorozatokat nézett., Nosit pedig elvitték az Ufók mint a Patakit. A többit szerintem hallgassátok meg ti, mert szerintem zseniális az egész dal. De szerintem az elmúlt 4 évben, aki csak tehette az szétpörgette, szóval nem mondok újdonségot a soraimmal. Viszont akinek esetleg kimaradt volna, az mindenképpen pótolja ezt, ugyanis nagyon jól el lett találva rajta az összes motyó. Amúgy lassan jöhetne belőle egy folytatás. Reméljük Aza-ék is olvassák a sorainkat.

Killakikitt - Főgonosz Flow

A fiúk jelenlegi legfrisebb korongja, a Főgonosz Flow

2019.12.13-án Azáék háza tájáról végre friss hírek érkeztek, ugyanis megjelent a 4. korongjuk, amit nagyon sokan várták már, és szerintem nem véletlenül, mert az előző óta eltelt 5 kemény év. Dehogy miért telt ennyi idő a Killagoons óta? Nos talán válasz az lehet, hogy a háttérben a két Killa, a szokásoshoz képest jobban összpontosított Tirpa szóló lemezére, A Vállallhatlan körülötti munkálatokra, majd belépett az SCBP kiadó Ljay és Krúbi. De a lényeg, hogy kihozták. Bár jó néhány helyen azzal a véleménnyel találkoztam az albumot illetően, hogy már nem annyira odabaszósak a dalokban a szövegek, mint annak idején voltak. Komolyan kérdezem azt, hogy nem lehet elfogadni, azt a tényt, hogy ahogy mindenki más, úgy az előadóik is változnak az évek múlásával? Nem lehetne inkább annak örülni, hogy hosszú évek után, energiát, időt, és pénzt áldoznak arra, hogy a követőiknek legyen ismét mit hallgatni kocsiban, az utcán és elalvás előtt? Amúgy ha engem kérdeztek, szerintem itt is ugyanúgy eltalálta Aza és Tirpa azt a hangot, ami őket igazán jellemzi, azaz a kaszabolás, és a betegebbnél betegebb rímpárok. Számomra személy szerint az album kiemelkedő dalai a Morning Show, a Nyugodt Vagyok (amikhez még videoklip is készült ST3 Ádám jóvoltából) és a Haladok, ami pedig egy elég chilles nótára sikeredett.

Tirpa - Vállalhatatlan

Tirpa és Aza szóló projektek

Mint ahogy fentebb is írtam, a Főgonosz Flow-t megelőzte egy Tirpa szóló korong, ami nem véletlen, ugyanis Tirpának nem a 2017-es kiadású lemeze volt az első albuma, hiszen már 2010-ben és 2014-ben is adott ki hasonló cuccokat, hasonló jellegű zenéket. Előbbi DopeMan segítségével elkészült H.A.V azaz Harc A Végsőkig volt, amire inkább a 8. kerületi hangzásvilág volt jellemző, a korábban már megszokott Undergroundhoz képest, így valahogy annak nem volt annyira erősen pozitív a visszacsengése. Mellesleg erről lemezről 2 videóklip is napvilágot látott, a Mit Ér A Pénz, és az Itt Van A Legjobb Party, ami hát egy kicsit 18 pluszos tartalom lett, de nem a szöveg miatt, épp ezért nem is nagyon fogjátok megtalálni már a YouTube-bon. 4 évvel később pedig megjelentette a Gyilkos Krónikák című szerzeményét, aminél sokak örömére visszatért ahhoz a stílushoz, amit sokan szeretnek tőle. 2017-ben pedig Tirpa saját költségére, saját promózással kihozta A Vállalhatatlant, aminél mindent saját maga intézett egyedül. Erről még Aza beszélt is Szalay Istinél, az egyik közös videójukban, hogy mennyi energiájukat beleölték ebbe a produktumba. Plusz arról is, hogy végre megtalálták azt a videóst, akivel a közeljövőben szinte biztosan együtt fognak dolgozni, ha videóklipekről lesz szó, ugyanis kiemelkedő minőségi mozgóképes anyagokat rakott össze a Tirpa projektnél, legyen szó a Minden Jó című klipről, vagy a Bukott Bálványról, vagy a címadó dalról a Vállalhatatlanról.

Scarcity BP

Az ScBp féle Back To The Business

Na de Aza-nak is volt hasonló, ha nem is szóló, de egy egyedülálló kezdeményezése. Még hozzá a saját kiadóján belül, 2012-ben megjelent, egy, csak külföldi előadók gondozásában lévő korongja, a Back To The Business. De hogy mit is jelent ez? Annyit, hogy ezen egyáltalán nem hallható magyar rap verze , hiszen ez egy olyan projektje volt, aminél Aza az csak alapokért, és a produceri munkálatokért felelt, a többit, azaz a szövegelést pedig rábízta a tengeren túli barátaira. Mellesleg ezzel egy nagy álma vált valóra, hogy hiszen azokat szerette volna egy nagy közös lemezre összehozni. A végeredmény pedig szerintem magáért beszél.

Aza és Tirpa zene melletti élete

Nem tudom, hogy kik és hányan vágjátok azt, vagy hogy kik vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy Aza és Tirpa a zenélésen, valamint a szövegíráson kívül, előszeretettel élik a videójátékok világát is. Ráadásul Aza rendszeresen, napi szinten streamelgeti ezt a Twitch-en, ahogyan különféle, de főként fantasy játékokkal nyomja. Ha kíváncsiak vagytok Aza ilyen jellegű anyagaira, akkor nyugodtan keressetek rá.

Szerző: Csányi Krisz – Rap.hu