Northman lett a 2020-as Rap.hu Battle Aréna Bajnoka! – Gratulálunk!

Angol Battle Arena 2020

A 2020-es Rap.hu Battle Aréna szintén nagy sikert és ismertséget hozott az előkelő helyen végzetteknek. Azt tudjuk, hogy a Battle Arénában bármi megtörténhet, bárhogyan alakulhat a továbbjutók sorsa. A negyeddöntők nagyon ütősek voltak, Degz vs. D-Fress között nagyon szoros verseny volt , ugyanúgy Mastray vs. Koro és Fless vs. Ramsa esetében is. Részben különböző stílust képviselnek az előadók és kemény rímeket hallottunk tőlük! D-Fress egy nagyon egyedi Flow-t hozott az Arénába, legyetek rajta a Drosszié albumán. Mastray-t már többen a “magyar Logic” jelzővel illetik, szóval nagy jövő előtt áll. Ramsa a legdallamosabb dalokat hozta az idei versenybe és sok hallgató szintén felfigyelt rá! Az Aréna egyik favoritja, akire szintén sokan felfigyeltek a verseny során volt. A zsűri többsége -re is voksolt, ugyanakkor a közönségszavazatok kimagasló többsége pedig Northman-t juttatta tovább az elődöntőbe. Így Northman lett végül az, aki ebből a küzdelemből tovább tudott lépni a következő körbe. Az elődöntő után pedig Northman és Koro került a döntőbe, amit végül Northman nyert meg! Így ő viselheti a Magyarország Rap Battle Bajnoka 2020 címet.  Gratulálunk mindenkinek! Nagyon komoly verseny volt!

A zsűritagok teljes listája pedig a következő volt: Hibrid (Teswér), Deego, TKYD, Young G és DJ Gerysson!

2020-as Negyeddöntő:

  • Koro vs. Mastray
  • Northman vs. ZÉ
  • Fless vs. Ramsa
  • Degz vs. D-Fress

2020-as Elődöntő:

  • Koro vs. Degz
  • Northman vs. Fless

2020-as Döntő:

  • Northman vs Koro

Ezúton köszönjük a zsűritagoknak is a támogatást:

  • Deego
  • TKYD
  • Young G
  • Hibrid
  • DJ Gerysson

Kik voltak a 2020-as Battle Aréna zsűri tagjai?

DEEGO

Deego Battle Aréna zsűritag 2020

DJ GERYSSON

DJ GERYSSON Battle Aréna zsűri 2020

HIBRID

Hibrid - Battle Aréna zsűritag 2020

TKYD

Tkyd

 

YOUNG G

Young G Battle Aréna zsűritag 2020