Nicki Minaj átverés áldozata lett?

Nicki Minaj

Nicki Minaj átverés áldozata lett. Egy Kínában megrendezett nagyszabású Sanghaj-i zenei fesztivál és party sorozat egyik sztárvendégeként harangozták be és hirdették a szervezők Nicki Minaj kisasszonyt. Minaj elutazott a meghirdetett koncert jelyszínére, de állítólag úgy tért vissza hazájába az Egyesült Államokba, hogy egyetlen másodpercet sem töltött fent a színpadon. AMi azért elég érdekes egy ilyen kaliberű előadó kapcsán.

A kétnapos rendezvényt DWP China néven hirdették meg. A DWP, vagyis a Djakarta Warehouse Project, egy szélesebb körben ismert és népszerű indonéziai partisorozat. Éppen ezért akár igaz is lehetett volna a sztori, de pár nappal a kezdés előtt azonban kiderült, hogy az eész kamu és átverés, mert a sanghaji buli szervezői egész egyszerűen lenyúlták a levédett nevet, bízve abban, hogy majd nem fog ez a kis malőr kiderülni.

Nicki Minaj-t és menedzsmentjét ez minden bizonnyal elbizonytalanította, illetve az előre beharangozott nyolcezer fős tömeg helyett alig valamivel több mint ezer rajongó várta a fellépés kezdését. Minaj egyes meg nem erősített információk szerint 3 millió dollárt kapott volna a fellépésért cserébe. Hogy ezt végül zsebre tehette vagy sem nem tudni, de így mindent mérlegelve nem gondolnám, hogy aznap este Crystal pezsgők pukkantak volna az öltözőjében.




Más sztárok és hírességek is befürüdtek ezzel a „bulival”. Egy másik világsztár DJ Snake szintén visszamondta a leszervezett fellépését, és a Despacito megaslágerrel egy csapásra világhírűvé vált Luis Fonsi állítólag így bizonytalanul is beválllata a haknit, közölték a szervezők az esemény oldalán.


Minden tudnivaló Nicki Minaj-ról


Korábbi Nicki Minaj hírek

2018.10. – Nicki Minaj Barbie Dreams
Nicki Minaj

Alig két napja jelent meg Nicki Minaj legfrissebb videoklipje, ami máris óriási sikernek örvend a rajongók körében.

Már most több mint 10 millióan lesték meg a cumót, de nem véletlenül.

A beat eszméletlen lett a vakerral együtt. Nicki igazából visszanyúlik az igazi eredeti old school hangzásvilághoz.

Mindamellett hozza a szokásos szexi formáját is a csaj.

Az egész úgy jó ahogy van. Aki szereti Minaj-t, az meg fogja „erőszakolni” a replay gombot.

Forró cumó legyetek rajta.

Nicki Minaj – Barbie Dreams


Nicki Minaj élete és karrierje

Nicki Minaj

Nicki Minaj művésznéven ismerte meg a világ, de igazi születési nevén Onika Tanya Maraj-ként lett anyakönyvezve, aki Port of Spain-ben látta meg napvilágot 1982. december 8.-án. Nicki Minaj foglalkozását tekintve amerikai rapper, énekes, dalszerző és színésznő.

Nicki Minaj Élete

1982 decemberében született trinidadi szülők gyermekeként. Egészen 5 éves koráig Trinidadon élt szüleivel és nagyanyjával, majd ezt követően Queens-be, New York-ba költöztek, bizonyos források Queens-t adják meg születési helyként, míg más források Trinidad-ot. Biológiai apukája sajnálatos módon alkohol és kábítószerfüggő volt, és egyszer még a saját házukat is felgyújtotta, csak azért hogy megölje saját a feleségét Nicki Minaj anyukáját. Nicki Minaj az Elizabeth Blackwell középiskolába kezdte el tanulmányait, majd végül a LaGuardia középiskolában fejezte be tanulmányait és ott érettségizett. A LaGuardia középiskola egy zenei és előadóművészeti jellegű művészeti iskola volt és Minaj ebben az intézményben jért dráma tagozatra. Egy időben a híres-neves bronxi Red Lobster étteremben is dolgozott.

Nicki Minaj Zenei karrierje

Minaj pályafutása elején néhány mixtape-t készített csak, és először mint modell 2008-ban szerepelt a neves XXL Magazinban. 2008-ban megkapta az „Év női előadója” címet, az Underground Music Awards díjkiosztó gláján. Zenei pályafutása sorrán olyan híres előadókkal és zenészekkel kollaborált, és szerepelt már dalaikban közreműködőként mint páldául Mariah Carey, Ludacris, Usher, Christina Aguilera, vagy akár éppen Kanye West. 2009 áprilisában jelent meg a „Beam Me Up Scotty” című mixtape-je, ami rendkívül pozitív fogadtatásban részesült a BET és az MTV részéről egyaránt. 2009 augusztusában Nicki Minaj kapott egy kedvező ajánlatot leszerződött a Young Money Entertainment kiadójához.

Első hivatalos nagylemeze a Pink Friday 2010. november 22-én látott napvilágot. 2010 augusztusában jelent meg előfutárként az album első hivatalos kislemeze, a „Your Love” ami a egészen 15. helyig jutott el a Billboard Hot 100 listáján, és emellett a 7. helyet érte el a Hot R&B/Hip-Hop Songs zenei listán, és azaranyérmes 1. helyet a Rap Songs slágerlistáján. Ezzel az elért eredménnyel 2002 óta ő az első olyan női rapper, aki egy szóló dalával tudott a lista élére kerülni. 2010 októberében ő válhatott az első olyan női rap előadóvá, akinek összesen hét dala szerepelt a Billboard Hot 100-listáján.

Nicki Minaj Stílusa

A Vibe Magazinnak adott egyik interjújában Minaj a következőképpen nyilatkozott: „Miközben felnőttem láttam, miket csinálnak más nők, és azt hittem, nekem is ezt kell majd tennem. Abban az időben a női rapperek sokat beszéltek a szexről, és akkor úgy gondoltam ahhoz, hogy olyan sikeres legyek mint ők, nekem is ezt a vonalat kell képviselnem a zenimben és a szövegeimben pedig valójában nem kell.” Egy másik az Interview Magazinban adott interjújában pedig azt mondta: „Tudatos döntést hoztam, hogy igyekezzem kicsit átalakítani a központi hangsúlyt a szexualitás témaköréről egyéb más témákra is. Szeretném, ha a minden ember, de elsősorban a fiatal lányok tudnák, hogy az életben semmi nem fog csak a szexuális vonzerőn múlni, kell hozzá még valami más is.”

Még kisgyermekként számtalan alkalommal volt tanúja szülei kemény veszekedéseinek, és emiatt saját álomvilágába húzódott vissza és menekült a valóság elől. Sjaát magának talált ki szerepeket és ezeken keresztül élte az életét. A New York Magazinnak adott egyik interjújában nyilatkozta le azt, „azért hogy elmeneküljek mindattól a veszekedéstől ami környezetemben és a családomban zajlott, azt képzeltem el hogy másvalaki vagyok”. „Cookie” volt az első új egyéniségem, aki mellett egy hosszabb ideig kitartottam. Utána jött „Haradzsuku Barbie”, aztán „Nicki Minaj”. A képzelt világom volt a saját igazi valóságom. Így visszagondolva valószínűleg k*rva idegesítő kislány lehettem.”

Első albumához szintén kreaált még egy újabb alteregót „Roman Zolanski”-t. Kijelentette, hogy az olyan dalokban mint a Trey Songz-zal közös jegyzett „Bottoms Up” daláabn igazából nem Nicki Minaj rappel, hanem a másik énje Roman Zolanski de az olyan dalokban, mint az „All I Do Is Win (Remix)” dala abban pedig az igazi Nicki hallható. Beszélt továbbá arról is, hogy a rajongók és a hallgatók az albumon találkozhatnak Nickivel, Romannal és Onikával is. Tehát egy igazi személyiség keveredés. Saját bevallása szerint a jelenlegi zenei stílusára többek közt olyan híres előadók és rapperek voltak kiemelten nagy hatással mint például Lil Wayne, Lauryn Hill vagy akár Lil’ Kim.

Nicki Minaj Magánélete

Bár egy jó pár dala valamint egyes interjúiban elhangzott mondatai azt sugallják, hogy Nicki biszexuális, bár saját bevallása szerint nem szokott járni vagy nemi kapcsolatot létesíteni más nőkkel. Egy másik ismert magazinnak adott interjújában azonban elárulta azt is, hogy férfiakkal sem szokott jegyben járni. A Vibe Magazinnak adott interjújában elhangzottak alapján: „Én elfogadok minden embert, bármilyen is legyen az életvitele, és nem ítélkezem róluk hogy rosszak. Azt mondom, hogy a lányok gyönyörűek és szexik, ezt tudniuk kell, és ha senki nem mondja nekik őszintén akkor majd én fogom nekik mondani. Folyamatosan úgy érzem, hogy az emberek definiálni akarnak engem, én pedig nem akarom hogy definiáljanak. ” Minidg határozottan kiáll az ellen hogy felcímkézzék, nem szereti ha bármilyen jelzpket aggatnak rá. „Nem minden fekete vagy fehér. Annyi árnyalat van, és el kell érni azt, hogy az emberek szabadon el tudják mondani azt, amit szeretnének és amikor azt szeretnék. ”Egy másik médium, a Details Magazin 2010 májusi számában megjelent interjúban azt kérdezték meg tőle, mi a véleménye arról, hogy a hiphop műfaj kezd elfogadóbbá válni a melegekkel szemben? Erre a következőket válaszolta: „Szerintem az egész világ kezd elfogadóbbá válni a melegekkel szemben, így a hiphop közösség is. De azt már nehéz lenne elképzelni, hogy egy nyíltan meleg rapperrel hogy viselkednének és elfogadnák-e vagy sem. Az emberek úgy gondolkodnak a témáról, hogy a melegek nem elég kemények. De szerintem ez még pályafutásom alatt változni fog.”


Nicki Minaj interjú

Sajnos nincsen aktuális Nicki Minaj interjúnk:


Nicki Minaj videók és klippek

Nicki Minaj- Barbie Dreams (2018)

Nicki Minaj- Chun-Li (2018)

Nicki Minaj- Anaconda (2014)

Nicki Minaj- Super Bass (2011)


Nicki Minaj diszkográfia

    • 2010: Nicki Minaj- Pink Friday
    • 2012: Nicki Minaj- Roman Reloaded
    • 2014: Nicki Minaj- The Pinkprint
    • 2018: Nicki Minaj- Queen