NKS – „Azaz egy fontos, vegyetek jót most”

NKS - Kriminal Beats

NKS – „Azaz egy fontos, vegyetek jót most” egyik friss és híres dalukból az egyik jellegzetes strófa.
A híres, 420, vagyis április 20-i napon jelentette meg a legújabb videóklipjét, az NKS azaz az Nem Közölt Sáv, ami most a Mélyen Város Felett című korongjukon szereplő, egyik méltán közkedvelt, és szépen hallgatott számához forgott le, a Vegyetek jót ha tudtok címen megjelent dalukhoz. Köztudomású tény, hogy Zenki és Nos’Chez már a zenei karrierjük kezdete óta szeretnek görbe tükröt mutatni Magyarország számára (Pirománia – 5*) , ám a tőlük már megszokott fekete humorukat, a 2012-es kiadású, TDI lemezük óta használják előszeretettel, a friss dalaikban. A két „GDL-es csibész” ismét elővette ezt kemény, direkt szövegkörnyezettel rendelkező, karakterben maradó flow-jukat, amit a 8 évvel ezelőtt, Dealerek Álma című nótájukban is hallhattunk már tőlük.

Miszerint a kábítószer terjesztők az olcsóbb előállítás érdekében, szó szerint mindent belekevernek a cuccaikba, csak hogy még több haszonnal tudják eladni a fogyazstóknak, közben pedig azon nevetnek, hogy milyen könnyen tudnak pénzt csinálni ebből a bizniszből, mert nekik köszönhető, az hogy igazi gengszter életet élhetnek. Ám a 2012-es track-jükhöz képest, a Vegyetek jót ha tudtok című muzsikában egy újabb lapot húztak a dr*gos témára, mert ebben most nem a dílerek kapják a kemény oltásokat, hanem a kábítószer fogyasztók, akiknek teljesen mindegy mit, és mennyiért nyomatnak be a szervezetükbe, a legfontosabb cél az, hogy csak érezzhessék a kábultságot, azt az átmeneti boldogságot, aminek köszönhetően néhány percre eltudják felejteni a mindennapi gondjaikat.

A zenei videórra rátérve, nagyon elborult az a képi világ, amit ehhez a dalhoz összeraktak a srácok, ugyanis a klipben egy kemény drogfüggő szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, egy kábítószer vásárlási folyamaton keresztül. Szóval van itt minden ami csak látváynos és a támába vágó: mint például földön fetrengés, táncolás az egyik pesti aluljáróban, találkozás a dílerrel. Nem mellesleg a hallgatók megnyugtatására eláruljuk, a videóban szerencsére sokat látható Zenki Mefisto és Turan Khan is, úgyhogy senkinek nem kell a gödöllői párost hiányolni, meg a fiúk nélkül ugye nem is lenne meg az NKS összképhatás.

De ha engem kérdeztek, én személy szerint még szívesen megnéznék egy klipet, a Mélyen A Város Felett korong, Minden Emcee dalából, már csak a miatt is, mert egyrészt kíváncsi lennék, hogy milyen képi világot dobnának hozzá össze, meg azért jó lenne egy videóban együtt látni Mefisto – Chez – Chruz triót. Arról nem is beszélve, hogy abban a zenében is óriási rímpárokat löknek a srácok. Bízzunk benne, hogy ha ezt olvassa Zenki, vagy Nosi, akkor talán megvalósulhat ez a vágyunk.

Szerző: Cs. Krisz


Minden tudnivaló az NKS-ről


NKS interjú

Zenki Mefisto Instagram Live interjú

Sieh dir diesen Beitrag auf Instagram an

Zenki Mefisto-val az NKS oszlopos tagjával, a magyar hiphop zene egyik régi motorosával beszélgettünk szokásunkhoz híven nagyon kellemes hangulatban. A frissen megjelent „Vegyetek jót ha tudtok” című népszerű dalukról és a hozzá készült videoklipről is szó esett, illetve a jövőben várható új motyókról és egyéb érdekes témákról is szó esett ebben a részben. A srácok mindig aktívak és mindig dolgoznak valamin a háttérben, így mindenki biztos lehet benne, hogy sosem szenvedünk hiányt az NKS zenékből és klippekből, mert abból sosem elég. @nks_kriminal #NKS #Zenk #KriminalBeats #TuranKhan #magyarrap #magyarhiphop #hiphop #rap #magyarclassic #oldschool

Ein Beitrag geteilt von Rap.hu (@rap.hu) am


NKS interjú

A magyar rap két meghatározó alakjával és úttörőjével Turan Khan-nal és Zenki Mefisto-val vagyis az NKS-el beszélgettünk mélyen egy nagyon jó hangulatú interjú során.

Elmesélték nekünk az alakulásuk történetét, szó esett az eddig elért sikereikről, jövőbeni zenei terveikről, a hamarosan megjelenő új albumukról, és a családról is.

Meg persze hallhatunk rengeteg személyes sztorit is, amiket a bulik és fellépéseik alatt éltek át, az eddig eltelt 23 éves pályafutásuk alatt.
Továbbá kitértünk arra is, hogy mit gondolnak a magyar fociról, milyen kapcsolatban állnak Curtis-sel és az Újpest labdarúgó csapatával. Nagy formák privátban is, de nézzétek végig és minden világossá válik.

Exkluzív NKS interjú 🔥


NKS élete és karrierje

NKS - Kriminal Beats

Kriminal Beats mint az NKS mögött álló kiadó története. Kriminal Beats-hez köthető zenészek és személyek köre: Nospa aka Nos’Chez és Zenk, aka Zenki Mefisto, NKS vagyis a Nem Közölt Sáv, a hazai underground rap szcéna egyik régi csapata. A hiphop trió két meghatározó MC-je Nospa a.k.a. Nos’Chez és Zenk, a.k.a. Zenki Mefisto. A csapat DJ-je a kezdetekben egészen sokáig DJ Hmad volt, ám az 5 csillag lemezt követően új utakon folytatták tovább zenei karrierjüket, és Hmad helyét DJ Nice, manapság új nevén Mr. Nice vette át. A csapat rendszeres fellépője volt az OSG-n és az OMF rendezvényeken, ielletőleg a nagyobb zenei rendezvényeken, így többek között a Sziget Fesztiválon is megfordultak már párszor.

A csapat az 1996-os évben alakult meg, hasonlóan ugyanebben az évben jelent meg a Magyar Rap Válogatás 1. akkor még magnókazettán, jó pár számuk vált nagyon hamar ismertté például a Funkrodeo, a Rivaldafényben és a Csak a három. A rap csapat elindult a harmadik Fila Rap Jam tehetségkutatón is, ahol egészen a második helyezésig jutottak és ez számukra nagy sikert és dicsőséget jelentett. Az igazi áttörést sikerek terén azonban az Idő Urai társulás hozta el számukra, ami akkor az NKS és a Firma közös társulását jelentette. Helyet kaptak az „East Side Unia” nevet viselő cseh hiphop válogatáskorongon is.
Az Idő Urai, és ezzel egyidejűleg a Firma csapat feloszlása után Bankos, Face, Faktor és Azur külön zenei útakon jártak, de az NKS egységesen fennmaradt. Hosszú időn keresztül igen nagy volt a csönd körülöttük egészen Bankos Rapmoteljéig, ahol Zenk 4 számban, együtt Nos’ Chez-zel a Territóriumban vendégeskedett. Sok egyéb rap előadó albumán is szerepeltek, de egészen 2007-ig nem volt saját albumuk.
***** (5 csillag) (2007)
Majdnem 10 év után 2007-ben megjelent az első nagylemezük, az 5 csillag (★★★★★). 22 szám van rajta, ebből 5 intro/outro/skit. Olyan neveket találunk a közreműködők közt, mint Bankos, AKPH és Bobakrome. Az alapokat Rashid, Mango, Dizko Stu, Faktor, Hmad készítette, a scratch-ekért pedig DJ Kool Kasko és Hmad felelt. A Pirománia c. számból készült videoklip is.
Öt év után, 2012-ben megjelent a második nagylemezük, a TDI (turbodiesel). 20 szám van rajta, ebből 4 intro/outro/skit és egy Remix. Olyan neveket találunk a közreműködők közt, mint Bankos, Norba, a Killakikitt, a Vészk’járat, Eckü, ASK és a Barbárfivérek. 2014-ben jelent az album teljesen átremixelt változata, Rawmatik gondozásában, ehhez hasonló Magyarországon még nem volt. Az Oh-La-La 2-ből, a Rest Cash Attack Betörők (Tibbah Remix)-ből és a Dealerek Álma (Rawmatik Remix)-ből videóklipp is készült.

NKS videók és klippek

NKS – Vegyetek jót ha tudtok

NKS: Rest Cash Attack Betörök – Official Video

Datkid x Turan Khan x Sadomas – Kustoms


NKS diszkográfia

  • 2007: NKS- ***** (5 csillag)
  • 2012: NKS – TDI (Turbodiesel)

Korábbi NKS hírek

2018.11. – Datkid x Turan Khan x Sadomas – Kustoms

NKSTuran Khan az NKS-ből ismételten odatette magát, most Sadomas és Datkid mellett a Kustoms című közös dalukban, valamint a hozzá leforgatott street cumóban.

Olyan forrót tol, hogy aki Kriminal Beats fan az be fog sz*rni tőle.

Iszonyú klasszik old school hangzású alap, rajta kemény szövegek, és olyan kemény flow-val mint egy acél fúrópajzs.

Mocskos egy cumó lett, szóval ha akartok valami real muzsikát hallgatni akkor katt rá, és nézzétek meg!

Magyarok közül őket kínáljuk hallgatásra.