Vadonatúj Igni interjú
Minden tudnivaló a Igni-ről
Igni interjú
Igni interjú – új zenei tervek, Andale, V.S.O.P.
Igni élete és karrierje

Igni, vagyis születési nevén Batka Ignác, Budapesten született 1982. december 6-án, foglalkozását tekintve magyar R&B-soulénekes, dal- és dalszövegíró.
Igni zenei karrierje
2004-ben elindult a TV2 Megasztár című műsorában. A versenyt ugyan nem nyerte meg, de elég népszerűvé vált. Ezután Gino Papa, V.S.O.P. csapatából kereste fel és lemezszerződést ajánlott fel neki.
2005-ben a Tracksound kiadó égisze alatt megjelent első lemeze Szemben az árral címmel. Készült egy videóklip a lemezről Jól tudom mit kívánsz címmel. Viva tv és és a rádiók játszott dala
2006-ban elkészült a Barna lány videóklip. Viva Chart 2. helyezettje lett
2007-re elkészült egy dupla CD-je, amit nem adtak ki.
2008-ban elnyerte a II. Jazzy Jazz Dalverseny – 2008 legjobb soul zene díját a Minden nap, minden este című dallal
Részt vett a Jazzy Jazz Dalverseny válogatáslemezén. Jazzy rádió előszeretettel játszott dala.
2008-ban megjelent a V.S.O.P. 3. nagylemeze, amelyen 3 számban közreműködött.
2009-ben Mat Diamond Hidd el című számában működik közre, amihez klip is készült. Dukai Regina Te vagy az a lány és SP Ne add fel című dalában mint szerző és szövegíró vett részt. Mindkét dal Viva Chartos a rádiók játszott dala lett.
2010-ben a Street nevű formáció oszlopos tagja lett a Megasztár 5 győztesei a legjobb csapat kategóriában.
2011-ben Street- Álmodj szabadon videóklip ami szintén viva chartos dal lett.
2012-ben Young g feat Igni – Semmi gond videóklip viva chart top 10-es dala több héten keresztül 1 helyen szerepelt. 2013. november a mára már Wellhelloból ismert Diaz zenei producerrel és a DSP csapatának oszlopos tagja Bom szövegíróval megírták az Indulj el című dalt.
2014. április Mr.Missh –Young G feat Igni – Veled érzem videóklip Music Channel és a vidéki rádiók előszeretettel játszott dala ezután ugyanebben a felállásban jött az Ez a nap című videóklip.
2014. június Young G feat Igni – Szállj! Videóklip
2014. szeptember Igni – Dopeman – Farkasember – Young G – Legyen egész évben videóklip
2014. szeptember Igni az R’N’B All Stars csapat egyik új tagja
2014. október Young G feat Igni – Ami belefér videóklip
2015. május: Igni- Innováció albumáról új szóló dal megjelenése a Te vagy változás!
2015-től napjainkig folyamatosan dolgozik mind a szóló mind pedig a mással közös dalain, a 2020-as évben sok más dala mellett a Burai Krisztiánnal közös Kamu Barát volt.
Igni videók és klipek
IGNI – KAMU BARÁT FT. BURAI (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
IGNI – Végtelen Szerelem ( Official Music Video )
IGNI – Iszom Ha Bánat Ér (Official Video)
IGNI – ANDALE ft. BURAI ( OFFICIAL MUSIC VIDEO )
IGNI feat. GINO – Ebbe Belehalok
L.L.JUNIOR-HORUS-IGNI-YOUNG G-GOORE-GINO-HEKIII-JBOY – SZERETET
IGNI – ŐRÜLT VÁGY
IGNI – NE ENGEDJ EL
IGNI – Jol tudom mit kivansz
Igni diszkográfia
- Igni – Szemben az Árral (2005)
- Igni – Innováció (2017)
Korábbi IGNI hírek
2019.03. – Igni – Szeretet – Legends Party
Igni egy igazi sztár kavalkáddal az oldalán jelentkezett vadonatúj dalával a Szeretettel.
A téma mily meglepő hogy nem másról hanem a szeretetről szól ebben az új Legends dalban.
Olyan zenészekkel és arcokkal dolgozott együtt Igni mint L.L. Junior, Young G, Horus a Children of Distance csapatából, Goore, Hekiii és JBoy párosa, valamint Gino.
Vagyis egy ilyen közreműködés hallatán már egyből kíváncsiak is vagyunk az új dalra, illetve arra is kíváncsiak vagyunk hogy mi sül ki belőle.
Azt kell mondani hogy egy dallamos kellemes könnyed kis alkotás lett.
Hallgassátok meg és mondjátok el róla a véleményetek.
2018.11. – IGNI- Őrült vágy
Igni legfrissebb zenéje az „Őrült vágy” pár napja jelent meg, és egy szerelmi háromszöget, valamint egy lány iránti olthatatlan forró vágyódást mutat be.
Egy lányhoz fűződő őrült vágyáról szól a dal, vagyis hogy Igni annyira kívánja a lányt hogy minden nap arra ez egy bizonyos lányra vágyik egész nap és minden éjjel.
R’n’B és pop-os stílust magába vegyítő dal egészen király lett!
Abban valamennyire biztos vagyok hogy a női olvasóink szívét megdobogtatja majd a dal.
A videók között tudjátok meghallgatni.
2018.11. – IGNI – Ne Engedj El
Igni vagyis Batka Ignác legújabb klipje szombaton került nyilvánosságra, az előadó saját zenei csatornáján.
Alig 3 nap alatt leforgása alatt igen népszerűvé vált a nóta.
A „Ne engedj el” egy szerelmes dal, amelyben Igni megmutatja romantikus oldalált, és azt hogy mennyire tud rajongani egy lányért.
A képi világ is nagyon jó lett igazi szépséggel forgatott ebben a videoklipben az énekes.
Kellemes dal lett, abszolút ajánlanom meghallgatásra.
A videók között tudjátok megfülelni.
2018.08.- IGNI feat. GINO – Ebbe Belahalok klippremier
Igni vadonatúj videoklipje a Ebbe Belehalok címet kapta a zenésztől, melyet tegnap késő este jelentetett meg saját YouTube csatornáján.
A dalt és a klipet Ginoval együtt jegyzi Igni, és a Gino nevéhez köthető a zenei alap megalkotása is. A dalban Igni egy új frizurával forgatott, volt már fonott haja, rövid haja, és majdnem minden fajta stílust kipróbált hajkorona terén, de ez most olyan Ricky Martinos latinos felzselézett stílusú lett, amely elég jól megy a benne szereplő motorhoz, és ehhez a latinos szín és dallamvilághoz is.
A dal refrénjében az autotune technika is teret kapott, mely így különlegesebb hangzást biztosít az egész dalnak. A legerősebben a reggaetonos hatás érvényesül benne, és a popos latinos elemek keverednek még benne néhány modern effekttel együtt.
A végeredmény egy igazán hallgatható, kellemes kis nóta lett, amelyet kínálok nektek meghallgatásra és megtekintésre. Mindenkinek ajánlom aki szeret bulizni, és pezseg a vére és mindezt a táncparketten is be szeretné majd mutatni tánctudását egy lánnyal, vagy épp előadni egy fiúnak.
