V.S.O.P. – Gino Papa interjú

Minden tudnivaló a V.S.O.P.-ről


V.S.O.P. interjú

Gino Papa ❌ V.S.O.P. teljes sztori, Igni, Mohaman, Krúbi 🍾 Őrületes partyk & Sztárság

A legendás V.S.O.P. hiphop csapat 🔥


V.S.O.P. élete és karrierje

A V.S.O.P. egy magyar hiphop formáció. 1998-ban alakult, eddig 3 maxit és 3 nagylemezt adtak ki.

 V.S.O.P. csapat kezdetei

Három gyerekkori barát – Szraplaw, Smoka és Gino Papa – megalapított a V.S.O.P.-t. Saját költségükön stúdiófelvételeket készítettek 1997-ben. Ezek a számok olyan jól sikerültek, hogy egy kislemezre szóló szerződést kaptak a Warner Music kiadótól. Jöttek a koncertek, TV felvételek, nyilvános fellépések, viszont rövid időn belül kénytelenek voltak megválni a kiadótól.

1998-ban egy szabadtéri fellépésen látta őket az akkori Happy Gang-es MohaMan, aki rögtön ajánlatot tett a V.S.O.P.-nak egy album elkészítésére és megjelentetésére. A zenei alapok elkészítésével a Fanta$tik Crew-t bízták meg. Egy hónappal az album előtt kijött az első maxi a „Box”, amit a Locomotiv GT “Ilyen a boksz” című számából samplereztek. A dalhoz készült videóklip hatalmas siker lett, még Kovács István “Kokó” meccsei előtt is lejátszották.

A Csak a pénz című album 1999-ben jelent meg. Nyár közepén jött a csapat második klipje és maxija a címadó dalhoz. Sokan ezt tartják az együttes egyik legjobb számának. 2000-ben elkezdődtek a V.S.O.P. második lemezének munkálatai. Vadonatúj hangzású zenékre kerültek rá a legkeményebb szövegek. 2001 szeptemberében megjelentették a második lemezüket a K2-t a „kiadatlan albumot”.

Miután kiadták második albumukat, a V.S.O.P. egy időre eltűnt. Ezekben az időkben Gino Papa egy videóvágó/hangvágó iskolában tanult. A csapatba belépett Papa Jo, aki emiatt feloszlatta Ruthless Gangstars csapatát. Gino Papa és Papa Jo összeraktak egy stúdiót, ami a Track Studio nevet kapta és megalapították a Track Sound nevű kiadót is. A V.S.O.P. miközben harmadik stúdióalbumán dolgozott, közben producerkedtek, videóklipeket rendeztek. 2004-ben ők karolták fel a Megasztárból ismert Batka Ignác „Igni” Barnát. Igni a kiadó szárnyai alatt készítette el albumát Szemben az árral címmel. Igni videóklipjeit Gino Papa rendezte és vágta, az első videóklip “Jól tudom mit kívánsz” címmel látott napvilágot, amiben a V.S.O.P.-ból két tag is közreműködött: $mok és Papa Jo. Dolgoztak még együtt Ogli G-vel, Caramel-lel, Outlaw Style-al, Kowalsky meg a Vega-val, és még sok más előadóval is.

2004 végén a TruMasters fellépésen mutatták be “Mindig friss … kell!” című számukat. 2006-ban feltöltöttek az internetre egy albumelőzetest a V.S.O.P. harmadik albumáról, de a teljes album kiadása tovább csúszott. 2007-ben megismerkedtek Papp “The Boss” Gergellyel, aki alapított egy új kiadót, a Bedlam Recordsot, és végül nála jelent meg a V.S.O.P. új albuma. Papp időközben szervezett egy partisorozatot Peaches’N’Cream néven, aminek Papa Jo lett az MC-je. A TrackSound kiadót megszüntették, a stúdió viszont megmaradt Gino Papa lakásában.

2008 februárjában leforgatták visszatérő videóklipjüket “Ki jött vissza?” címmel, amely 4,5 millió forintos költségvetésből készült. Ezt is Gino Papa rendezte és vágta, szereplője is volt a klipnek. A visszatérő klip 3. lett a Viva Chart Show-n, a Cool TV-n pedig első a játszási listákon. Újraindult a V.S.O.P. honlapja is. 2008 szeptemberére terveztek egy következő klipet, de ez már Papa Jo szólókarrierje miatt nem valósult meg. A kiadó is Papa Jo-val foglalkozott, a V.S.O.P. háttérbe szorult. 2008 végén szakítottak a Bedlam Records-szal, de a Bedlamnek 4 éves szerződése volt a V.S.O.P.-val, amit Gino és $moka megszegett. Sok fellépést le kellett mondani, emiatt a V.S.O.P. leállt.

Előadók akik a V.S.O.P. csapatával együtt dolgoztak

Hybrid26

A Hip-Hop Mission 2003-ról ismert Hybridet felkarolták. A Track stúdióban készítette el első albumát „Eleget vártam” címmel. Az albumon a V.S.O.P. is közreműködött, a mára már a Teswér formációból ismert Hibrid pedig a V.S.O.P. „Mindig friss … kell!” albumán a nagy sikerű „Gyere fényért” c. számban működött közre.

Igni

A Megasztárban feltűnt Ignit lemezszerződéssel keresték meg. Így készített ő is a Track Soundnál albumot, ami 2006-ra lett kiadva “Szemben az árral” címmel.

Ogli G

Ogli G Magyarország egyik legkultikusabb gengszter-rappere. Gino Papa rendezte és vágta “Magyarok lánya” című klipjét 2007-ben.

LIV

A LIV (Leó+Ivett=LIV) pop-R’N’B formáció készített a Track Sound-nál egy maxit, ami meg is jelent “Indul a nyár” címmel 2007-ben. A dalhoz videóklip is készült, amit szintén Gino Papa rendezett.

Outlaw Style

Egy feltörekvő magyar rapegyüttes volt, amelynek tagja volt többek között Young G is. Gino Papa készített nekik nagy költségvetésű klipet.

Producereik

DJ Luigi

DJ Luigi írja kezdettől fogva a V.S.O.P. zenéit.Ő Magyarország egyik leghíresebb R’N’B / Hiphop DJ-e.

DJ Quick

DJ Quick csinálja főleg a scratch-eket, de zenét is szerzett nekik.

Drupee

Drupee V.S.O.P.-nek és Igninek csinált zenei alapokat. Tehetséges zeneszerző volt, 2008 novemberében betegségben sajnos elhunyt.


V.S.O.P. videók és klipek

V.S.O.P.-Ki jött vissza?

V.S.O.P. – Gyere Fényért (Peaches’n Cream 25.)

V.S.O.P. – Életünk

V.S.O.P. – Csak a pénz


V.S.O.P. diszkográfia

Maxi CD-k

  • V.S.O.P. – Csak a pénz ‎(1998)
  • V.S.O.P. – ‎Box (1998)
  • V.S.O.P. – ‎Cocktail (1998)

Albumok

  • V.S.O.P. – ‎Csak a pénz (1998)
  • V.S.O.P. – ‎Kutyák 2 – A kiadatlan lemez (2001)
  • V.S.O.P. – ‎Mindig friss … kell! (2008)

Korábbi V.S.O.P. hírek


V.S.O.P. dalszövegek

V.S.O.P. – Box dalszövege

V.S.O.P. – Életünk 2 dalszövege

V.S.O.P. – Mindig friss punci kell dalszövege

V.S.O.P. –  Ki jött vissza? dalszövege

V.S.O.P. –  Zuglói kutyák 2008 dalszövege