ProMyze BeatZ – Úton egy álom felé…

ProMyze BeatZ vagy, ahogy még többen ismeritek Majorszki Krisz remélhetőleg ez az arány hamarosan javulni fog maga is belekezdett a zenei és azon belül is a produceri karrierjének építésébe.
„Ez a számomra is talán rejtélyes „szenvedély” körülbelül 8-9 éves koromban kezdődött, amikor Faterom kazettáit pakolva leltem rá, régi Eminem, Sub Bass Monster kazikra. Ezek még nem voltak teljes mértékben meghatározó tényezők ezen az úton. Büszkeséggel tölt el, hogy felmutathatom ilyen fiatalon azt, hogy többet láttam a felkapcsolódó közvilágítást, mint a telefon fájlokat. Mindezek ellenére engem is hamar elért a folyamatosan terjedő közösségi média trendje. Ezzel együtt jutottam hozzá több zenéhez. Voltam ekkor talán 10-12 éves.” Ekkor alakult ki a Rap & Hip-Hop műfaj tényleges szeretete. Das EFX, Naughty By Nature, NWA, 2Pac. Ők voltak az első olyan előadók, akik megerősítették benne ezt „szerelmet” a HipHop műfaj iránt. Közölök az egyik előadó arcképe is a hátára van varrva.
Ahogy telt-múlt az idő egyre jobban magába szippantotta a HipHop kultúra. Egyre többet érdeklődött a legtöbb terület iránt a műfajon belül. „Tudtam ki kivel működik közre, mikor lesznek megjelenések függetlenül attól, hogy nem mindig hazai előadókról volt szó.” Barátai szerint sokszor már betegesen sokat tud a műfajról. (nevet).
Ma már a második X-en van túl és ahogy korosodik és kezd egyre komolyabbá válni, egyre nagyobb tér nyílik előtte. A 2020-as év elején nem is gondolta volna azt, hogy milyen sikereknek lehet a részese, amit ma már magáénak tudhat. „Isten igazából idén kerültem bele ebbe a világba, egész pontosan márciusban a zene készítés világába. Leginkább a beatmaking folyamatra feküdtem rá, de nagyra törő terveket tűztem ki a jövőmre nézve.”
Szeretne minden olyan folyamatot ellátni, ami közel áll a hangmérnöki és produceri munkákhoz. Ez a motiváltság egy cseppet nem csökkent az idő múlásával. Rengeteg időt, és energiát fektetett bele ebbe a projektbe, úgy véli nem ok nélkül tette ezt. A neve is innen ered: ProMyze. Az angol promise szóból eredezteti, ami a reményt jelenti. Mindig van remény, arra hogy valaki elérje elérhesse az álmait. Egy nagyon jó barátja segített e név kiválasztásában. A motivációja pedig onnan ered, hogy ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban vágyott arra, hogy ő is alkothasson valamit, és azt tudja mondani valamire, hogy : ,, Igen! Ez az enyém!” Az aki pedig a legnagyobb inspirációja egészen a mai napig az D26 Beatz, aki egyben nagyon jó és közeli barátja is.
Az utóbbi időben rengeteg betekintést nyerhetett a hazai rap műfaj különböző területeire is. „Rengeteg előadót ismerhettem meg személyesen is. Nagyon sok barátság született körülöttem, és úgy gondolom itt jön képbe a leginkább az, hogy a zene nem mindig csak üzlet. Köszönettel tartozom többek között a Makita Gang csapatból is ismert Barhx barátomnak, aki rengeteg mindent tanított mind emberileg, mind pedig zeneileg, de ide sorolhatom a ParaDox barátomat is, aki felbecsülhetetlen jósággal van tele a tehetsége mellett.” További barátai még a Dirty East Sound-ból ismert Slackman illetve MC Ron, valamint Bushidogs duója a 2021-es Battle Arénánban is induló Marvic mellett Trén is, aki cikkíróként része a csapatnak. Rajtuk kívül is nagyon sok elismerést és biztatást kapott különböző előadóktól. Magamban mélyen érzi azt, hogy képes lesz ezt az utat végig járni és hamarosan nagy dolgok várhatóak majd tőle.
Nem csak zenei, de klipkészítések és videorendezések terén is reményei és tervei szerint.
,,Tudni kell értékelni a mai nap eredményeit, de sosem szabad megelégedni vele.”
/D26/