Rawmatik: Klasszikus minták és kemény ütemek!

Rawmatik

Rawmatik zenéje hamisítatlan boom-bap hip-hop, húzós groove-okkal, minőségi funk, soul vagy akár klasszikus zenei mintákkal és olyan ütemekkel, amire minden valamirevaló kapucnis pulóveres feje ütemes bólogatásba kezd. Húsz évvel ezelőtt még ő bólogatott szülővárosának Paksnak az ütemeire, és volt is mire bőven, hiszen a Trogaz, a Dózis, majd Norba szólóban előkelő helyet biztosított Atomcity-nek a hazai hip-hop térképén. Első szerzői lemeze 2011-ben jelent meg Ütemrawság címmel, amin már a magyar mikrofonista élvonal mellett svéd és amerikai közreműködőt is hallhatunk rímelni. Végigturnézta az országot, majd később egész Európát is. Az Antal & Day páros állandó DJ-je, valamint az NKS mögött is számtalanszor pakolta már ütemeket, többek között az utolsó OSG-n is több ezer ember előtt. Elsősorban producer, másodsorban DJ, aminek az alapjait a paksi DJ Jedimann-től leste el akivel később a koccintások közepette megjelentették 2012 nyarának legtöbbet pörgetett korongját a Mulatós mixtape-et. Nyert már remix versenyt, és dolgozott / dolgozik az R.O.D-vel Fila Rap Jam győztes Ryzo-val (Ryzo & ASIMABORU – Gro.TXT), második nagylemeze pedig már, mint Kriminal Beats kiadvány jelent meg. A hazai földalatti hiphop elsőszámú bástyája pedig nem véletlenül adta nevét az Ütemrawság II. címre keresztelt kiadványhoz. Ketioz, az NKS. vagy a Beerseewalk mellett hallhatjuk a korongon a bostoni Main Flow-t (Brick Records), és a Slap This című utcai himnuszban a szintén bostoni élő legendát Edo G-t. Utóbbi mellett a hatásos videóval megtámogatott dalban Bankos oszt még ki mindenkit, húsz évnyi rap után is töretlen energiával. 2014-ben teljes egészében remixelte az NKS TDI című albumát, ami szintén hivatalos Kriminal Beats kiadványként jelent meg CD-n. Rawmatik zenéi a keleti parti hip-hop-ban gyökereznek, New York mellett pedig – ahogy az amerikai közreműködők példája is mutatja – különösen tiszteli Guru szülővárosát és annak MC-it (a fentikeken túl: Reks, Akrobatik, Esoteric). Eddigi főműve 2018-ban jelent meg a The States VS Rawmatik album. Ezen a lemezen már több, mint húsz New York-i, bostoni vagy épp Los Angeles-i MC rappel a kimunkált, minden boom bap hiphop-ra fogékony hallgatót azonnali ritmikus fejmozgásra késztető alapokra. A közreműködők közt szerepel Termanology, Merkules, Reks, Madchild (Swollen Members) a Magyarországon gyakran megforduló N.B.S. és a Bay Area térség mély hangú legendája Rasco. A lemez masteringje Hollandiában készült, a Rawmatik ütemei iránti egyre erősödő külföldi érdeklődést pedig jól jelzi, hogy Dj Riz (Crooklyn Clan) és Dj Eclipse (Non Phixion) rádióműsora is pörgette róla, a nemrég megjelent első single-t. Gyermekkori álma vált valóra amikor ez az album vinyl (bakelit) lemezen is megjelent.

A 2019-es NKS nagylemez Mélyen a város felett egyik fő producere, az alaptag Zenk mellett.

DJ Kool Kasko-val és Soup-al (Scarcity BP) közösen egy teljes lemezt produkálnak a bostoni N.B.S. csapatának. A munkálatok alatt volt szerencséje az ONYX csapatával is együtt dolgozni.

Jelenleg is három lemezen dolgozik, amiből kettőt amerikai előadókkal közösen készít és várhatóan még ebben az évben megjelennek.” Bővebb infó: a rawmatik.com weboldalon.

Hivatalosan is megjelent a bostoni N.B.S. új albuma, a Lost in Budapest. Sokak számára ismerős lehet ez a 3 betű hiszen számos alkalommal léptek már hazánkban egy-egy európai turnéjuk állomásaként. Saját bevallásuk szerint ők a bostoni NKS, míg Zenk és Turan Khan szerint ők pedig a magyar N.B.S.

Az ütleg verzék alá a zenéket Kool Kasko, Rawmatik, Soup és Aza pakolták. Tehát keleti parti rímek Scarcity BP és Kriminal beateken 16 trekk erejéig.

Featek: ONYX, Edo G, NKS, Reks, Big Noyd, Akrobatik, Sicknature (of Snowgoons), Big Shug, Hus Kingpin, Big Twins….

Korábban már kapható volt az album előző verziójából pár darab CD, de most hogy szintet lépett a projekt a srácok úgy döntöttek, hogy nemesebb hanghordozó is dukál egy ilyen volumenű történethez.

Ahhoz, hogy limitálva, Vinyl (bakelit) lemezen is megjelenjen és kézzel foghatóvá váljon az album a Ti segítségetekre is szükség van! Össze kell, hogy jöjjön minimum 100 db előrendelés, amit az alábbi linken tudtok leadni! Ugyanitt bele is tudtok hallgatni a lemezbe! Ha megvan a 100 előrendelés, már indul is a gyártás, de csakis akkor lesz legyártva ha sikerrel zárul a projekt. 

https://qrates.com/projects/20038-lost-in-budapest

(+Info: A bankkártyáról az összeg csak abban az esetben és pillanatban lesz lehívva, amikor a projekt sikeresen lezárult. Tipp: Ha többen összefogtok és úgy rendeltek, a postaköltség megoszlik.)


Top produceri munkái:

Rawmatik Feat. Edo G & Bankos – Slap This

Rawmatik – Raw Deal Ft. Merkules, Madchild, U.G. & Dj Danetic

Rawmatik & N.B.S. / NKS – The Most Consistent / Adj Király Katonát

Rawmatik – Kriminal Minds Remix / Termanology x Reks x NKS x HWK x Norba x Kool Kasko

Tkyd & Rawmatik – Út a semmibe

Rawmatik – Azt csinálom amit szeretek km. Day

Ryzo & Rawmatik – Fekete kapucni

Rawmatik – Just before the madness Ft. Dirt Platoon & Dj Danetic

NKS – Bedrop (Prod By Rawmatik)

N.B.S. – Turn The Volume Up Ft ONYX (Prod By Rawmatik)