Chiko – Micsoda buli klippremier

Megjelent Chiko „Micsoda buli” című videóklipje a Fly Stlyle Records saját csatornáján.
A dal alapját EDBA követte, el a felvétel, valamint a mixing és a mastering a FlyStyle Records stúdiójában készült és azt pedig Mopet jegyzi.
A videoklip munkálatai pedig Chiko nevéhez fűződik. Maga a zene egy igaz történetet mutat be, ami a Talent 3 döntője utáni estén történt meg Chikoékkal.
Sokat nem is kell hozzátenni, aki végignézi annak egyből kiderül hogy miről is van szó benne.
A FlyStyle csatornáján további új dalokat tudtok meghallgatni, ahol eddig 8 dal került publikálásra az albumról.
Eddig 8 dal került ki az albumról és a jövőben pedig még további 2 fog érkezni.
Ezt az albumot teljes egészében LuigiBeats látta el producerként és a Teswér formációból országosan ismertté váló Hibrid készítette hozzá a dalok kikeverését illetve a korong maszterelését. Jó pár dalhoz klip is készült, de a legtöbb anyag lyrics videó formájában látott napvilágot.
Az albumon nem találhatóak közreműködök, így 100%-ban a FlyStyle MC-ket lehet rajta csak hallani.
Itt tudjátok meghallgatni az új cumójukat..