MC Ron X Busa Pista X MC Gőz X MC Kemon – FANTASTIC 4

MC Ron csatornáján droppolt a Fantastic 4 néven napvilágot látott vadonatúj dal.
A dalban olyan MC-k teszik tiszteletüket akik mára valóban klasszikusnak számítanak a magyar HipHop berkein belül. Név szerint: MC Gőz, MC Kemon, Busa Pista, és persze Ősi Ronnie aka MC Ron. Megemlékeznek a dalban Ronnie országos cimborájáról, a 3 és fél éve tragikus hirtelenséggel eltávozott DJ Zefil-ről is.
A beat DJ Luigi keze munkájának gyümölcse, és tekintve hogy egy klasszikus Beatmakerről és Producerről van szó, most sem tudott rosszat csinálni, bár ez nem is volt célja. Így viszont a Boom bap HipHop szerelmeseinek ez egy igazi zenei csemege lett. A szkreccsek és a bevágások is mind-mind a késői 90-es évek és a korai 2000-es évek hangzásvilágát hordozzák magukban kis Timbaland-os behatással vegyítve.
Szövegvilágát tekintve is egyfajta klasszikus, hiszen például MC Gőz is utal rá soraiban, hogy idézem: „Ha vén emberek rappelnek nem hitelesek, héj, a zenémen nőttetek fel kis gyerekek„!
Azt hiszem ebben a sorban szinte minden benne van ami a dal képvisel és üzen a hallgatóknak, természetesen a többiek sorai is kifogástalanul illeszkednek a témába. Ron jól összehozta a bandát! Gratulálunk!
Nagy dal lett, pörgessétek bátran!