Gadus – Fény – klippremier

GADUS

Gadus legfrissebb videója, június 10-én, most szerdán landolt a YouTube csatornáján Fény címmel.

A klipben barátai, csapattársai szerepelnek, mivel a klip nem volt megrendezett, hanem egy jó hangulatú iszogatás és grillezés alatt lett rögzítve, a koncepció tudatos módon az volt, hogy ne legyen megrendezve és beállítva, hanem spontán módon és természetesen, melynek célja pedig az volt, hogy a nézőben ne keltsen mű érzést.

Gadus-Fény

Gadus korábban többször említette már, hogy ez lesz az a fajta zenei vonal, amely véleménye szerint jobban fog tetszeni Magyarország rap közönségének. A szövegben érezhető az elkötelezettsége és érintőlegesen céljait is fel lehet benne fedezni.

A jövőben a spanokkal is ezt a fajta vonalat tervezi képviselni, mivel elmondása szerint ez áll hozzá a legközelebb, azzal kiegészítve, hogy az aktuális érzések és történések nagymértékben ihletik a szövegeit és a zenei hangulatot, de úgy gondolja, hogy ez a zenei stílus tükrözi legjobban a valós személyiségét.

Megérkezett az új videoklip amely Fény címen landolt a borsodi Gadustól. Legyetek rajta!

GADUS – Fény (Official Music Video)


Minden tudnivaló a Gadus-ról


Gadus interjú

A jövőben érkezni fog egy Gadus interjú.


Gadus élete és karrierje

Gadus

Gadus egy ifjú feltörekvő borsod megyei tehetség egyenesen Miskolc híres városából.

A miskolci srác egészen kiskora óta áll kapcsolatban a zene valamilyen formájával, ugyanis eddigi élete során már gitározott és dobolt is, így fiatal kora ellenére egészen széles körű zenei ismeretekre tett szert.

Nagyon fiatalon, már 12 éves korára fertőződött meg a rap zenével és a hiphop kultúrával, majd ezt követte az a tény is, hogy el is kezdett vele aktívan és behatóan foglalkozni, így első, még kezdetlegesnek számító szövegeit megírni.

Zenéi több műfajba sorolhatóak, mert egyaránt hozza a Trap és Banger stílust is, de sokszor megesik hogy saját maga énekel dalaiban, ha úgy érzi hogy ha a zene témájához az passzol a legjobban. A már kiadott zenéi is jól tükrözik ezt, például a “Kislány” című banger, majd az “Elmentél” című Trap dalok is, amiben megcsillogtatja énektudását is, még ha ez csak egy kis részét képezi saját zenei palettájának.

Számos külföldi és magyar előadó is inspirálta saját zenei világának kialakulásában, így többek között olyanok is mint például Travis Scott, Drake, The Weeknd zenéi magával ragadó vibe-ja és pozitív energiája miatt. Itthonról pedig olyanok mint például Rico, Essemm, Burai, szövegeik valamint szövegeik mondanivalója miatt adtak egy olyan impulzust Gadus-nak, ami arra ösztönözte őt, hogy saját maga is ki szeretné fejezni belső érzéseit, meg tudja fogalmazni legbensőbb gondolatait a zene által.

Legfőbb célja az, hogy dalainak üzenete minél szélesebb körben eljusson, legyen szó egyaránt hétköznapi és nem hétköznapi érzésekről, úgy fogalmazza meg ezeket, hogy mások ugyanúgy át tudják érezni mindazt, amit ő érez és gondol, ezáltal őt magát is megismerhessék zenéin keresztül.

Gyerekkori álma az, hogy minél gyakrabban állhasson a színpadon és a tömeg vele együtt énekelje el a refrénjeit, vagy ugráljon az ő dalaira. Jelenleg ezt tűzte ki egyik legfontosabb céljául.  Ennek eléréséhez pedig egyik legerősebb tulajdonsága a kitartása segíti majd őt, amit a korábban végzett sportból már jól megtanult, hiszen a zene mellett a kosárlabda is fontos részét képezi mindennapjainak. Ez a fajta mentalitás vezérli, hogy legyen szó 10 emberről vagy akár 10.000 emberről egyszerre ugyanolyan energiával és beleéléssel adja elő dalait a színpadokon állva. Gadus egyik jó kis dalát Elmentél címmel a videók menüpont alatt tudjátok megnézni!


Gadus videók és klipek

GADUS – ELMENTÉL (Official Music Video) [Prod. Eibyondatrack]


Gadus diszkográfia

Hamarosan


Korábbi Gadus hírek

2020.05. – Gadus – Kamu – klippremier

Gadus FábiánA napokban látott napvilágot Gadus vadonatúj videóklipje Kamu címmel. A dalt a zenész múltjában megtörtént események inspirálták, mert mindig valós érzéseket vagy történteket fogalmaz meg a szövegeiben, így ennél a zenénél sem volt nála másképp a helyzet.

A videóklip azonban nem egy konkrét történetet dolgoz fel, sokkal inkább külső és változatos helyszíneken rögíztették a videót. A felvétel elkészítését és a vágást a team saját maga csinálta, mivel ugye a karantén alatt nem volt túl sok választási lehetőségük.

Korábban Gadus már megemlítette nekünk, hogy ez az utolsó ilyen jellegű zenéje a csatornánk a vadonatúj album érkezése előtt. Addig is érkezik még pár single dal, aztán 100%-osan az új albumra kerül a fókusz.

Múlt héten forgatták le a Fény című zenéhez a friss videóklipet, mely szintén hamarosan érkezni fog, ez sokkal inkább az amerikai és német rap vonalát képviseli, viszont szerette volna elkerülni azt, hogy megjátszott flexelés legyen a végeredménye. Gadus szavai szerint:  “Fény számomra mély jelentéstartalommal bír, a klip a saját kertünkben lett forgatva, a csapattársaim és barátaim szereplésével, hamarosan ezt is hallhatjátok, láthatjátok”.

GADUS – Kamu [Videóklip]


2020.04. – Gadus – Bemutatkozó

GADUSGadus Fábián: “Úgy érzem az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt fektettem az érzelmesebb zenei hangzásra, a közeljövőben érkezni fog egy vadonatúj zeném amihez egy videóklip is forog, amely a tőlem megszokott témákat dolgozza fel, de már vannak kész zenéim, amiket csak fel kell vennem a stúdióban és átdobni Taki-nak utómunkára.”

“Most olyan számok fognak érkezni, amikről azt gondolom sokkal jobban fognak tetszeni Magyarország rap közönségének, elsőnek a Fény címmel jön majd ki egy banger, majd a Magamért címmel egy, véleményem szerint sokatmondó szövegvilággal rendelkező trap muzsika, amire különösen büszke vagyok, mert a beatet teljes egészében magam készítettem hozzá.”

Több projektem is most függőben van, félig megírt szövegekkel, még kidolgozatlan beatekkel, amikre így az érettségi után lesz már csak időm. Szóba került már egy kisebb album elkészítése is, amin mindenféle stílus, amik közel állnak hozzám a rap műfaján belül, helyet kapna, így egy sokszínű albumot készítenék Nektek

Gadus csatornájára iratkozzatok fel, ha szeretnétek támogatni az ifjú rappert. Addig is mutatunk még egy korábbi dalt tőle.

GADUS – KISLÁNY