7 Magyar prod, aki vilagsztárokkal dolgozott
Ez egy köztudomású és elismert tény, hogy nagyon sok tehetséges magyar producer létezik. Sajnos itthon a producerek elsősorban a háttérben mozognak és játszanak elengedhetetlen szerepet, így sokszor nem kapják azt ez elismerést, amit például Amerikában vagy Európában kapnának.
Pedig nagyon sok nemzetközi kollaboráció látott már napvilágot, ahol példának okáért egy magyar producer egy külföldi, nemzetközi előadónak készítette el a zenei alapot! Azért döntöttünk úgy, hogy összegyűjtünk nektek 7 olyan dalt, melyeket magyar producerek készítettek! Itthon sok esetben az a jellemző, hogy a magyar producerek elsődlegesen a hazai piacra koncentrálnak, amely részben az idegen nyelvű kommunikáció hiányából is fakad.
De az utóbbi időben szerencsére egyre több és több lehetőség nyílik azok számára akik tehetségesek, hogy ne csak a magyar, hanem a nemzetközi piacokon is mind nagyobb sikereket érhessenek el.
1. Tory Lanez – 1 Hitter feat. VV$ KEN produced by Ice Melodies
Ice Melodies, akinek a dallamaira Lil Uzi Vert, Tory Lanez, Snoop Dogg, Offset és Famous Dex is rappelt már. A Global Cartel kollektívát alapító Budapesten élő producer első sorban sample alapok készítésével foglalkozik, ami azt jelenti hogy főleg loopokat és melodykat hív létre.
2. KRS-One & Cymarshall Law – Control produced by Mr. Joeker
Mr. Joeker a Hősök formáció alapító tagja volt, de már jó pár éve kiszállt a csapatból. Viszont mind a mai napig producerként aktív maradt, és KRS-One mellett például Deego-val, a Hősökkel vagy Sub Bass Monster-rel dolgozott már együtt.
3. Meek Mill – Fall Thru produced by iBeatz
iBeatz Pécsett látta meg a napvilágot és többek között olyanokkal dolgozott eddig már együtt, mint Drake, Meek Mill, Fetty Wap, PnB Rock, 2Chainz, Kanye West, vagy akár épp Rick Ross. Drake legújabb lemezének sikeréhez is részben hozzájárult a magyar producer. Itt tudtok bővebben olvasni róla!
4. Hayce Lemsi – Haute Sphère feat. Haristone produced by Phami
Phami egy Miskolcon élő beatmaker! Az általa szerzett dalok legfőképp Amerikában, Franciaországban és részben Magyarországon váltak ismertté. Itthon többek között az olyan ismert előadóknak készített már alapokat, mint például: Mikee Mykanic, DSP, Curta és Jereván Zoo. A témáról itt tudtok bővebben olvasni!
5. Rick Da Vibe X 1804 Jackboy – Moon produced by Fly Melodies
A budapesti Fly Melodies művésznevet használó producer számos nemzetközileg ismert rapperrel dolgozott már közösen. Olyan előadók nyomták az ő beatjére mint pl. Giggs, 24kGoldn, Lil Skies, Jay Critch, Rico Nasty vagy Fetty Wap.
6. Snowgoons ft Tragedy Khadafi – Hood Ikon produced by Aza
Aza a Killakikitt egyik oszlopos tagja és szóló előadóként is alkot. Emellett az egyik legtehetségesebb hazai producerként tartják számon, és többek között már olyan rapperekkel dolgozhatott együtt, és írt nekik zenéket, mint pl. Onyx, N.B.S., Snowgoons, NKS, Tirpa vagy éppen Dopeman.
7. DJ Bootsie feat. Vast Aire – Vast Hope produced by DJ Bootsie
DJ Bootsie a magyar hiphop élet egyik meghatározó szereplője és egyben mai napig aktív alakítója. Már 1996-ban DMC versenyt nyert, és azután az egyik leghíresebb akkori rap csapatnak is a tagja volt, ami Az Árral szemben néven vált ismertté és elismertté az akkori hiphop életben. Ebben a közösségben a kezdetek óta a zenei alapokat is készített. Emellett megkeresésekre és felkérésre film– és színházi zenéket is alkotott.
A külföldi nagy stúdiók, producerek és lemezcégek is sok esetben figyelik és figyeltetik saját szakértőikkel világszerte az olyan platformokon, weboldalakon azokat, akik potenciálisan szóba jöhetnek egy-egy közös munkára, akár rövid, akár hosszú távon. Tehát, aki igazán tehetséges és a megfelelő felületeken jelen van, nem elképzelhetetlen, hogy esélye nyílhat arra, hogy külföldi ismer, vagy közepesen ismert előadókkal együtt dolgozhasson.
Várjuk tőletek a további ötleteket! Kiket látnátok szívesen ezen a rangos listán? Írjátok meg nekünk Instagramon vagy Facebookon és akkor bővíthetjük a felsorolást, hogy senki ne maradjon ki!