Shiduro – Törnek előre a magyar producerek!

Shiduro

Shiduro neve talán jó pár hallgatónak ismerős lehet akik érdeklődnek azok iránt is akik egy-egy sikeres produkcióban részt vesznek mint “háttérember”. Bár hasonlóan az operatőrökhöz, úgy a producereknek és zeneszerzőknek is kiemelten fontos szerepük van abban, hogy egy-egy dal vagy produkció sikeressé válik.

Shiduro saját dalokon 2013-ban kezdett el dolgozni, az akkor még klubzenei irányban, ahol 2 év után az egyik legelismertebb minimal DJ / Producer, Chris Lawyer kiadójának tagjává vált.

Zenekészítéshez és a produceri munkáihoz az FL Studio, illetve Ableton programokat használja egészen a napig.

Ahogy teltek-múltak az évek egyre több rap, trap dalt kezdett hallgatni és egyik nap egy délutáni
“kísérletezés” során kezdett el Rap, Trap, Pop alapokat készíteni. Az első nagyobb referencia “név” fél év után meg is érkezett Shawn személyében, aztán pedig minden hónappal egyre csak gyarapodott a megkeresések listája, mely mind a mai napig folyamatosan növekszik. De mára már olyan nevekkel is dolgozott már együtt dolgozott mint például Essemm, Majka, Lazy, Rajmund, vagy akár Karola és Nemazalány.

Top produceri munkái:

Essemm feat. Majka – Hidegvérrel

Essemm – Ha újra kezdhetném

Essemm – Próbálom

Essemm – Álljatok félre

Karola – Szép volt

Nemazalány x Yung Boro – Mennyire fáj

GriPe feat. Bianka – Vészharang