Thysta – Éjszaka EP- megjelent az új kislemez

Thysta

Thysta megjelentette vadonatúj EP-jét, mely az Éjszaka EP címet kapta a rappertől.

Thysta Június 23-án éjfélkor jelentette meg az új minialbumát “Éjszaka EP” címmel.

A korong tartalmaz egy intrót, 4 új dalt és egy egy remixet a “Még Egyszer” című dalból.

A lemez ingyenesen le is tölthető az alábbi oldalról, borítóval együtt, illetve az előbb említett platformon kívül elérhető Youtube-on, valamint Spotify-on is”.

Thysta – Nem Beszélik | Éjszaka EP (2021)

Éjszaka EP Albumborító

Thysta - Éjszaka EP


Thysta Bemutatkozó

Thysta

Thysta – A borsodi lét durvasága meghatározó”!

Thysta egy Borsod megyei rapper, egészen pontosan Ózd városából. Fiatal korát a családi balhék, gyerekkori traumák, különböző élettörténetek dalokban elmesélve, melyek egyesek szerint egyedülállóan életszagúak hangnemüket tekintve. Kriptha Face szerint a Magyarországon megszokott “szürke utcaizmus” helyett ő “több, mint tényfeltáró tudósítás“. A személyes történeteinek leírásán kívül jellemző még rá az ambiciózus hozzáállás, szinte már-már betegesen elvakult formában.

Röviden így lehetne jellemzeni, miről szól a ’86-ban született magyar rapelőadó művészete. Bár tizenévesen már tagja volt a TSG nevű akkor ózdi formációnak, de 2006 környékén kezdte el komolyabban venni a zenélést. 2009-es “Borsodi Dal” című dala egészen a mai napig talán az egyik legismertebb alkotása, és már hallani lehetett róla már The Game (CA) zenei hatása hangzás és szövegvilág szempontjából egyaránt. 2011-ben Funktasztikus egyik klipjében “Beteg Világ” lehetett látni pár más ózdi előadó társaságában. Ezután csak néhány szóló dalt adott ki, 2020-ban került fel YouTube-ra körülbelül 40 vadonatúj dala, azóta folyamatosan aktív.

A “hitelesség” az egyik legfontosabb kulcsszó mind életében mind pedig művészetében – ez a szó hogy hitelesség ami különbséget tesz a panel ablakából író telepi, és egy Thysta-féle borsodi MC között. Nem kívülről szemlélődő mesélővel van ugyanis dolgunk, hanem belülről megélt, konkrét magánéleti példákkal alátámasztott rapszövegek ezek. Az alkoholizmus, az utcai élet, okok nélküli verekedések, vagy éppenséggel a család romlottsága van terítéken – zsírfoltos ózdi abroszon tálalva mosatlan evőeszközökkel. Ettől lesz olyan nyers, olyan durva, és olyan átkozottul életszagú az egész.” – Kriptha Face

Thysta - Ha csepereg

ThystaWorld nevű blogjában ír a gyermekkori traumák életét és művészetét befolyásoló kihatásairól és hogy szerinte mit és hogy lehet kezdeni velük. Példaképei, általa nagyra tartott emberek élethez, sikerhez nyújtott tanácsairól és igazából mindenről, ami ő és amiben hisz.

Thysta – Prérifarkas

Hajnali 2 című dalából idézünk egy sort:

“Holdkóros, le nem álló, a célokat eltaláló / Az agyam jár egész éjjel, simán, mint
egy feltaláló / Szenvedélyem néha tudom megalázó, Gábor mint egy alvajáró / Torkodon
akadok, mint a buszmegálló”

Thysta – Hajnali 2

A Nincs hátra című dala elérhető a Spotify-on is.


Korábbi Thysta hírek

2021.06. – Thysta – Parázs – droppolt az új dal

Thysta - Éjszaka EPThysta ígéretéhez híven nem áll le. Egy saját bevallása szerint Mod Sun és Avril LavigneFlames” című dala által inspirált tracket hozott össze éppen, Parázs címmel.

“Lángok csak lángokban egy tűzgolyó a városban / Ilyen voltam mindig és ebből soha nem változtam

Ahogy tőle megszoktuk alapzene ismét saját, és ismét kicsit megszokottól eltérő, tört ütemű stílus.

Soha nem érek haver a végére, ezt nézd meg nem pakollak kétségbe / Hey, kövesd az álmaid és sose merülsz mélységbe”.

Dobjatok a videó alá egy kommentet ha tetszett nektek!

Csekkoljátok le és iratkozzatok fel Thysta csatornájára.

Thysta – Parázs


2021.05. – Thysta – Ha csepereg – zsír új dal

ThystaThysta, a borsodi le nem álló szómerénylő megint belekapaszkodott a mikrofonba és a billentyűkbe, aminek az eredménye egy új, eléggé “Thysta stílusú” dal lett.

A téma különösebben nem meglepő, a “Ha Csepereg” című dala szintén egy inspiráló szerzemény, fő mondanivalója pedig az amit a cím is sejteti soha ne engedd meg hogy megállítson az ha esik rád az eső és átvitt értelemben az életben szembejövő sok “sz@r”.

A dal hamarosan elérhető a Spotify-on is.

Csekkoljátok le és iratkozzatok fel Thysta csatornájára.

Thysta – Ha Csepereg