YBR – Young Boy Rallo
YBR vagyis Young Boy Rallo egy 18 éves beatmaker és producer.
Hozzávetőlegesen 8 éve foglalkozik zenei alapok készítésével, a kezdetekkor a disco és minimal műfajban próbálta ki magát, azonban mivel ez egy idő után monotonná és egyhangúvá vált számára, így áttért a Trap és Rap műfajra.
2018-ban ismerkedett meg Kisével és Lil Tib-el, és a jó kapcsolatnak hála, velük kezdett el a trap műfajban alkotni.
A produceri teendői mellett mint Trap előadó is tevékenykedik, és ő maga is löki a szövegeket az alapokra, így aztán mind a két oldalát jól ismeri a folyamatoknak. Ezeken a modern Trap beateken általában a szerelem a fő témakör amiben jól ki tudja fejezni magát.
2019-ben érte el YouTube csatornája az 1000-es feliratkozó számot, és mind fejlődése, mind pedig neve egyre szélesebb körben válik ismertté, így például jelenleg 2020-as évben már 4800 feliratkozót tudhat a saját csatornáján.