Miskovits Marci – Zárva – klippremier

Miskovits Marci

MIskovits Marci klippremier nálunk az oldalon. Megjelent Marci legújabb dala és videoklipje, amelyben belső érzéseiről beszél és arról hogy ezeket mennyire elrejti a külvilág elől. A „Zárva” című trackben a fiatal tehetség nagyon odatette magát, és egy igazán ütős szöveget tálalt a rajongóknak. A szerelmes témájú újdonsághoz látványos klip is forgott.

Sokan kapnak egy képet Marciról, amiket különböző műsorok és médiaszereplések alapján alakítanak ki róla, de az igazi kép azért ennél sokkal árnyaltabb nála. A zenész korábbi Ya Ou-val közösen készített „Anyu” című szerzeményét imádta a YouTube közönsége, hiszen Marci a komolyabb oldalát mutatta meg, az olyan szókimondó dalai után, mint a „” vagy az „OFFOS”.

Ez a dal egy “bizonyos személynek” szól, de általánosságban is jól értelmezhető, mindenki jól tud ezzel az üzenettel azonosulni. A dal tulajdonképpen egyfajta terápia az ifjú zenésznek. A dal zenei alapjáért Fehér Holló volt felelős.

Marcit elsőként a VIVA műsorvezetőjeként ismerhette meg a közönség, ahol még Random Marci néven futott. Az elmúlt években azonban a műsorvezetés mellett a rappelés is nagy szerepet tölt be életében. Folyamatosan lepi meg rajongóit új szerzeményeivel, és olyan előadókkal kollaborált már, mint Kállay Saunders, Tolvai Reni vagy a feljebb már említett Fehér Holló.

Jó kis érzelmes dal, Marci hallgatói szeretni fogják az egészen biztos.

Pörgessétek!

MISKOVITS – Zárva (Official Music Video)


Minden tudnivaló a Miskovits Marci-ról


Miskovits Marci interjú

Miskovits Marci neve szinte mindenki számára ismerősen cseng, hiszen az elmúlt 8 év során számos alkalommal láthattuk műsorvezetőként olyan csatornáknál, mint a Tabu Tv, Fix Tv, Viva TV, és 2016 óta pedig a TV2 csoportnál tevékenykedik. Marci az elmúlt másfél évben belekezdett a zenélésbe is, és a zenei pálya, saját bevallása szerint mindig is közel állt hozzá. Az elmúlt időszakban egyre sikeresebbé válik, és biztos vagyok benne, hogy előadóként is számos alkalommal fogunk róla hallani a jövőben. Szó esik benne az új most megjelenő daláról Kállay-Saunders Andrással, valamint Lmen Pralaról, Missh-ről, BSW-ről. Marcival csináltunk egy nagyon jó hangulatú, laza kis riportot, amelyben mesél a nyári élményeiről, a hiphop zenéről, valamint motivációjáról, a csajokról, és mindenről ami jelenleg számára kellemes és fontos az életében.

Miskovits Marci interjú – Rap.hu TV😎


Miskovits Marci élete és karrierje

Miskovits Marci

Miskovits Márton, aki 1995. január 11-én született Budapesten, foglalkozását tekintve magyar televíziós személyiség, műsorvezető. 2016-tól a TV2 munkatársa, korábban a Viva Tv műsoraiban volt látható.

Miskovits Marci, 14 évesen kezdte akkor még online riporteri karrierjét az internetes TabuTV.hu-nél, ez időben a FIX TV-n is futott egy műsora Szívószál címmel.

2011 hozta meg számára az igazi áttörést, amikor is átigazolt a Viva Tv nevű zenecsatornához, ahol a RandomMarci című műsort vezette. Ezzel a műsorral tett szert az országos ismertségre, de VIVA Tv-s pályafutása során rengeteg műsort vezetett, és sok más műsorban is szerepelt.

2016 nyarán átigazolt a zenecsatornától a TV2 csoporthoz. 2016. augusztus 28-ával indult a Star Academy nevű tehetségkutató kísérőműsora, a Star Academy Warm Up és a Star Academy Backstage című műsora(i), amely(ek) a SuperTV2-n voltak láthatóak késő délután és késő este.

A műsorai mellett rendszeresen a tv2.hu oldalra is gyárt online tartalmakat. 2017. július 13-án adta ki debütáló dalát, amely a Városkép címet kapta.Másik száma a Veletek , amelyet az Angliában élő Mat Diamond-dal csinált meg, és sorra gyártja a new wawe/hip-hop beateket.

A harmadik számát RoyalSzabi-val közösen alkotta meg, amely a Volt egy álmom címet kapta. Negyedik dala a Nem változom címet kapta, amelyet a 22. születésnapjára írt. Azóta kiteljesedett a hiphop zenében és különböző műsorok vezetésében.


Miskovits Marci videók és klipek

Miskovits Marci 2 hónapon belül két vadiúj videóklippel jelentkezett, vagyis nagyon aktív mostanság. A régebbi a “Budapest” címet kapta, amelyben Fehér Holló szerepel mint közreműködő. Időben ugorva a legújabb anyaga pedig a “Mindenhol” címet viseli. A két videó teljesen eltér egymástól mind témájában mind képi világában, de mind a kettőt nézzétek meg nálunk, és döntsétek el nektek melyik tetszik jobban.

Miskovits, Fehér Holló – Budapest (2018)

MISKOVITS x Fehér Holló – OFFOS

MISKOVITS x Fehér Holló ft. T.Danny – Tudod (Official Music Video)

MISKOVITS ft. Kállay Saunders x Fehér Holló – Rád vártam

Miskovits – Mindenhol (2018)


Miskovits Marci diszkográfia

  • Miskovits Marci – Városkép (2017)
  • Miskovits Marci – Veletek (2017)
  • Miskovits Marci – Volt egy álmom (2018)

Korábbi Miskovits Marci hírek

2020.04. – Miskovits Marci és Ya Ou – Anya – klippremier

Miskovits - AnyuAnyák napja alkalmából különleges kollabbal jelentkezik két tehetséges előadó: a youtuberek kedvence, Miskovits Marci, valamint az ezerarcú énekes-dalszerző Ya Ou egy érzelmes dalban szólnak az anyukákhoz.

A mindig pörgős Marci ezúttal egy komolyabb hangvételű újdonságban köszöni meg mindenki nevében az édesanyáknak odaadásukat, szeretetüket és gondoskodásukat.

„A dalt édesanyám és nővérem édesanyává válása ihlette, így a premier napját is anyukám születésnapjára időzítettem” – árulta el a fiatal előadó. „A járvány miatt most én sem tudok személyesen találkozni a családommal, így ezzel a szerzeménnyel szeretnék kedveskedni neki születésnapja alkalmából.”

Az influenszerként és műsorvezetőként is ismert rapper a zenéhez egy különleges hangot keresett, amit végül a tehetséges Ya Ou személyében talált meg – a választása pedig magáért beszél, hiszen az „Anyu” egy igazán szívhez szóló felvétel lett.

„Az „Anyu” bő egy év alatt készült, és jelenleg ezt érzem az egyik legőszintébb szerzeményemnek” – mesélte Marci, aki a szöveget is írta. „A dalt a szokásos kreatív csapattal együtt készítettük el, Fehér Holló felelt a produceri munkákért, Nagy Bence és Horváth CsabaCsirke” pedig a vizuális megjelenítésért.”

Holló és Marci nem először dolgoznak együtt: már olyan nagy sikerű közösöket jegyeznek, mint a tavaly megjelent „OFFOS”, vagy a Kállay Saunders-szel közös „Rád vártam”, aminek klipjét már közel félmillióan látták a YouTube-on.

MISKOVITS – ANYU ft. YA OU (Official Music Video)

2019.06. – MISKOVITS x Fehér Holló ft. T.Danny – Tudod

Miskovits MarciItt vannak a fiúk, akik felrobbantják a lejátszót T. Danny neve a YouTube közönségének már ismerős, a fiatal tehetség pillanatok alatt hódította meg a nézőket és generált többmilliós lejátszást. A zenekedvelőknek Miskovits Marci és Fehér Holló párosa se új, hiszen a duó közös szerzeményei rendszerint tarolnak (Budapest, Rád vártam (feat. Kállay Saunders – Offos). Ezúttal pedig T. Danny közreműködésével rázzák fel a napot, itt a „Tudod”.

Igazi friss slágervárományossal jelentkezett a mesterhármas, vagyis Miskovits Marci, Fehér Holló és Telegdy Dani, azaz T. Danny. A fiúk érzelmesre vették a figurát és bebizonyítják, hogy nem csak a női szívek törnek össze, ha egy kapcsolat véget ér.

T. Danny (Telegdy Dani) nem csak magasságával emelkedik ki, 8 évig versenyszerűen úszott, ezt egy év vízilabda követte, majd 7 év kosárlabda, és a sport ma is fontos szerepet játszik az életében. Két fiútestvére van, ő a középső, és világéletében zenéléssel szeretett volna foglalkozni. Fél éve óriásit szólt „Csak te” című dala, a lendület pedig nem tört meg, hiszen „Utoljára sírtam érted” című szerzeménye is többmilliós lejátszást generált, a közönség imádja a számait, ahogy a Miskovits Marci és Fehér Holló alkotta páros is a fiatalok egyik kedvencévé vált az elmúlt hónapokban.

Miskovits Marcit még a VIVA műsorvezetőjeként ismertük meg, ahol Random Marci néven futott, de az elmúlt két évben a rapelés vette át a legfontosabb szerepet az életében. Folyamatosan jelenteti meg új felvételeit, és kollaborált már Calidorával, Mat Diamond-dal és Kállay Sauders-szel is.

Fehér Hollót – napjaink egyik legtehetségesebb feltörekvő producerét – a The Palace zenekar egyik alapítóját a bandával készített interjúja során ismerte meg, azóta pedig elválaszthatatlan barátok és alkotótársak lettek.


2018.11. – MISKOVITS x Fehér Holló – OFFOS

Miskovits MarciMiskovits Marci és Fehér Holló legújabb közös videóklipje az “Offos” címmel látott napvilágot, és igazából egy nagyon modern effektekkel telespékelt sztíló dalt hoztak ki a srácok.

Teljesen modern hangzás amely megfelel és belesimul az aktuális modern trendek hangzásába, és egy egészen progresszív hangzású új zene lett.

Mondjuk Miskovits Marci munkássága kapcsán megszokhattuk, hogy abszolút a new wave vonalat viszi, és ennek megfelelően követi az aktuális trendeket!

Hozzá forgattak, egy jól passzoló látványos klippet is amely teljes mértékben egy street videó lett.


2018.09.- Rád vártam klippremier

Miskovits Marci

Néhány órája jelent meg Miskovits Marci, Kállay-Saunders András valamint Fehér Holló vadonatúj videoklipje amegy a Rád vártam címet kapta az előadóktól, és a Magneoton YouTube csatornáján jelent meg.

Miskovits Marci hozza a megszokott jó formáját, és Kállay-Saunders András refrénje igazán jól passzol a dalhoz.

Egy nagyon komoly kis dal lett, jó beállításokkal és jó videotechnikával.

Szavak helyett beszéljen maga a dal és a videóklip.
Itt a videók és klipek menüpont alatt nézhetitek végig.