JIMMY – FLEX – klippremier az oldalon

MVP Family

Megjelent az MVP Family egyik oszlopos tagjának Jimmy-nek a vadonatúj szóló dala a Flex.

Avideót az Almost Already készítette el és igazi utcai hanguatot varázsolt a zene alá. Az összhang jól érezhető a klip és a zene között.

A talpalávalóért pedig Krajczár Péter, KRTN Beats-ből volt az elkövető.

Jimmy lényegében egy görbe tükröt tart a flexelős, villogós arcoknak akik eljátszák a gengsztert, meg habisztiznek.

Ellenben Jimmy-nél, saját bevallása szerint tiszta a vér és makulátlan a név. Patika alkotás lett, úgy slágeres a hangzás, hogy közben leoltja vele azokat akikről szól.

Izgalmas kombó, hallgassátok sokszor és pörgessétek bátran.

JIMMY – FLEX (Official Music Video)


Minden tudnivaló a MVP-ről


MVP interjú

A magyar rap egyik újabb formációjával az MVP tagjaival beszélgettünk eddigi sikereikről és elért eredményeikről! A csapat tagjai: Jimmy, Jovanni. Nagyon jó hangulatban mégis igazán átfogó témákról beszélgettünk, felidézve az közelmúlt eseményeit valamint érintettük a jövőbeni céljaikat is ebben a mélyebb átfogó interjú során. Elmesélték nekünk megismerkedésük történetét Mr.Busta-val és hogy jött a kapcsolat Real Trill Music kiadóval. Szóba került az is, hogy mit jelent számukra az RTMGang tagnak lenni.

Kitértünk arra is, hogy ők hogyan milyen körülmények között találkoztak egymással, valamint, hogy élik meg a zenélést, illetve a sikereket. Hallhattunk rengeteg személyes sztorit gyermekkorból, egészen a zenéléssel kapcsolatos élményeikről. Illetve még jó pár dolgot érintettünk, de mindent azért nem mondunk el előre.

Az MVP tagjai laza és komoly formák privátban is, de megnézve az interjút mindenre fény derül. Csekkoljátok!

MVP interjú 🎤 Magyar Rap, Mr. Busta, Farkasok, RTMGang, új zenék


MVP élete és karrierje

Az MVP Family egy Ajka és Ajka környékéről származó srácokból álló hiphop csapat, amely jó pér évig a Mr. Busta által alapított Real Treal Music kiadó részét képezte. A csapat tagjai: Jimmy, Jovanni. Korábbi tag volt Zno. Útjaik 2019-ben elváltak, és azóta a srácok függetlenként tolják a zenéket saját zenei irányzatukat és útjukat követve! Az Igazi street rap, és a keményebb szókimondóbb vonalat képviselik a srácok.


MVP videók és klipek

MVP – BEVALLOM (Official Music Video)

MVP – ÖRDÖGI KÖRÖKBEN (Official Music Video)

MVP – MÁR MÁS | OFFICIAL MUSIC VIDEO |

MVP – NEM SZERETHETLEK (Official Music Video)

MVP – MILANO | OFFICIAL MUSIC VIDEO |

JAKI X MVP – MEGTANÍTOTT AZ ÉLET


MVP diszkográfia

  • MVP – MVP (2019)

Korábbi MVP hírek

2020.04. – MVP – Bevallom zsír új klip

MVP FamilyMegjelent az MVP rap csapat vadonatúj videója amely a jó hangzása mellett, egyrészt egy tanulságos történetet mutat be a nézők számára, másfelől felfedezhető benne a legújabb “MVP hangzás“. A formáció egyre nagyobb aktivitást mutat és e mellett látszik az is, hogy igyekeznek a lehető legnagyobb szeletet kivenni abból a bizonyos “tortából”.

Akik szerették és követték a srácokat ők megszokhatták már hogy milyen cuccokkal rukkolnak elő időről-időre, de ez a legújabb dal és klip a Bevallom nagyon jó “német hiphop irányzatot” hoz. A hangzásáért a sok hazai sztárral is együtt dolgozó Smithmusix volt a felelős, így hallatszik hogy minőségi cucc lett.

Mindenkinek ajánlom a videót, és figyelmesen nézzétek meg a sztoriját, aztán vonjátok le a megfelelő következtetéseket belőle. A srácok a képi anyag megalkotásához az Almost Already stábját kérték fel.

Abszolút hatásos képsorokon mutatja be a csapat, hogy miképp lehet lecsúszni egy esetleges bukott kapcsolat után. Zeneileg, tartalmilag egyben van ez a projekt. Teljes mértékben az új vonal képviselője a csapat, és ennek jól meg is felelnek. Jovanni és Jimmy előtt ismét csak a kalapunkat tudjuk emelni.

A refrén fülbemászó lett és a rapbetétek mellett ez az egyik legkarakteresebb része a dalnak. A rap verzék a helyén vannak, vagyis összességében egy olyan dal lett ami az MVP Family hallgatóknak egy felüdülés.

Nem is mondanék elsőre többet, nézzétek meg és kommenteljetek a videó alá.


2018.09. – JAKI X MVP – MEGTANÍTOTT AZ ÉLET

MVPAlig két órája jelent meg Jaki és MVP közös dala, “Megtanított az élet” címmel. A produkció a Real Trill Music szárnyai alatt született.  Magáról a dalról néhány gondolatot leírva. Egy teljesen őszinte hangvételű jó kis real dal lett.

A múltban történt események, a nehéz körülmények között való felcseperedés és a pénztelenség témakörét járja körbe, amelyben természetesen a kitartás, a célokért való küzdés, valamint a farkastörvények mentén való életmód mélyen teret kapnak ebben az ő életükben. Isten, és a család mellett még a barátokra, és saját magunkra számíthatunk, a zene sok sok sebet be tud gyógyítani, és segít feldolgozni mindent ami sz*r volt az eddigi életünkben.

Csibészbecsület, összetartás a legfontosabb értékek egyike számukra (is). Az RTM-től idáig inkább azt szokhattuk meg, hogy inkább az agresszívebb stílusú dalokkal jelentkezett, de ez a stílus üdítő változatosságot biztosít a kiadónak, és a srácoknak is meghozhatja a szélesebb körű ismertséget a zenei palettán.

Hallgassátok meg ti is, szerintem rendben van a motyó!


MVP dalszövegek

MVP & Mr. Busta – Ez az a hely Dalszöveg

MVP & Burai Krisztián – Egy éjszaka Dalszöveg

Dzsí & MVP & Dzsiiza – Züllök minden éjjel Dalszöveg

MVP – Bevallom Dalszöveg