Lévai interjú 🥊 Főnyeremény, Burai, G.w.M, box ring

Lévai

A Legends Partyn jártunk a Liget-ben ahol megnéztük Lévai élő fellépését is. 🍹 Egy nagyszabású koncert keretein belül lépett fel Burai Krisztián mellett 😎.

Lévai Laci neve talán egyre jobban, és egyre szélesebb körben válik ismertté Magyarországon, de akik valamennyire is követik a magyar hiphop zene világát, valamint Burai munkásságát azoknak szerintem már ismerősen csenghet 🎤.

A hazai zenei zenei életben az utóbbi pár évben egyre szélesebb ismertségre tett szert Laci és olyanokkal dolgozott már együtt különböző zenei projektekben mint Burai Krisztián, Curtis, G.w.M. Herceg vagy épp Ábrahám 🎤. Mindenképpen szeretne a box mellett a zenei karrierjére fókuszálni, de addig is rengeteg új dal érkezik majd tőle a jövőben, például G.w.M-mel is 👏.

Érintettük kapcsolatát a többi hazai rap előadóval is 👊. A Legends Party egy igen jó kis bulira kerekedett, így a kamerákon kívül is jó hangulatban telt az egész este a srácokkal, de végignézve ezt a villáminterjút sok új infót tudtok majd meg róla 😎.

A jövőben amint érkeznek az új dalok, mindenképpen tervezünk még Lévai Lacival egy hosszabb interjút.

Lévai interjú ❌ Főnyeremény, Burai, G.w.M, box ring, tervek