Dana – Backstage – új dal a békásmegyeri zsiványtól

Dana

Megjelent Dana legújabb szerzeménye Backstage címmel. A nyáron történt fellépése egy újabb löketett adott neki abban, hogy a zenével foglalkozzon.

Dana stílusára egyébként is jellemző, hogy nem fogja vissza magát, hanem egyenesen pacekba tolja amit gondol.

Ez a mostani egyfajta számadás és imidzs dal, felvázolja benne a céljait, hogy nemsokára ott szeretne lenni a magyar trap zene élvonalába.

Ezért padlógázzal képes küzdeni és feltett szándéka hogy tűzön-vizen átviszi.

Csekkoljátok a moytót!

DANA – BACKSTAGE ( OFFICIAL AUDIO)


Minden tudnivaló a Dana életéről


Dana élete és karrierje

Dana története

Ahogy a Mit akarnak?! című nemrég napvilágot látott új dalában fontos szerepet kap a szókimondó szöveg, úgy ez vonal lesz jellemző a legtöbb készülő zenéire is, de azt a világot amit Dana egy-egy szövegen keresztül bemutat a hallgatóinak, az inkább a rap stílusához kötődik, mert a magánéletében ez nem jellemző rá, ezt pedig pontosan tudják azok, akik közel állnak hozzá. Alapjában véve jó kedvű embernek vallja magát, de amikor szöveg írásra kerül sor, akkor előjön belőle az az elfojtott düh és feszültség nem is tudom mi erre a helyes kifejezés amit talán nem is érez annyira a mindennapjaiban, de valahogy ilyenkor előtör ez az énje, a tudatalattijából.

Aki nem ismeri személyesen, annak sem kell első hallásra elítélnie, hiszen ennél azért sokkal mélyebb szövegvilággal is képes jó szövegeket és dalokat alkotni, egyszerűen most egy szókimondó dallal indított. Nem szeretne senkinek sem megfelelni, az egyediségre törekszik, hogy még véletlenül se hasonlítsák senkihez, amire azért saját elmondása szerint nem sok esély van, mert olyan világot élünk, ahol a rossz nyelvek és a kritizálók egyből azt a bélyeget ragasztják az újakra hogy utánzat, copy stb..

Saját elmondása szerint: “Ezt a jelzőt a zenei pályafutásom alatt mér párszor én is megkaptam, de nem nagyon érdekel, mert elsősorban magam miatt csinálom ezt az egészet, az már csak hab a tortán, ha erre igény is van és az emberek tudnak ezzel azonosulni.”

DananayÍgy az zenei pályája elején, az első komolyabb dalt követően nem szeretne erős szavakat és világmegváltó dolgokat mondogatni, de a benne rejlő világ jelenleg olyan erővel tör a felszínre, amit saját maga sem tud kordában tartani és bízik abban, hogy ezt sok embernek meg tudja mutatni, mert nagy tervei vannak a színpadon és azon kívül is. Ez a fajta “nagyképűség” viszont azoknak szól, akik már az évek során leírták Danát az élet más területein.

Azoknak a hallgatóknak pedig akiknek ez a fajta hozzáállás nem szimpatikus, azoknak csak ajánlani tudja magát. Dana szerint: “Jelen pillanatban kevesen vannak ma Magyarországon, akik megállnák a helyüket külföldön, hiszen a magyar zenei élet kicsit tompult az előző 10-15 évben, de semmi nem tart örökké, szerencsére egyre többen próbálkoznak és a nagy számok törvénye alapján előbb utóbb ez csak jó lehet.” Ha már a próbálkozásnál tartunk, mindenkinek azt ajánlja, már csak saját magából kiindulva, hogy próbáljon alkotni, zenélni, ön-kifejeznie saját magát..

Dananay

Még ha az elején nem is érzi valaki magabiztosan magát, vagy akár elég tehetségesnek, de higjyen magában és akár megkérdezheti mások véleményét is akik jártasak a zenélésben.. Pszichológiai szempontból nagyon jót tesz az embernek az önkifejezés lehetősége.

“Amióta ráéreztem a zene ízére másképp látok mindent, nagyon kevés dologban látok negatívumot és nem mellesleg már most olyan embereket ismertem meg, akik rövid idő alatt a barátaimmá váltak. Ahogy a foci, az alkohol vagy bármely más közösségi tevékenység, úgy a zene is összehozza az azonos érdeklődésű embereket. Nagyon közhelyesen hangzik, de szereti a mély lelki dolgokat. “Danadilajflow

Itt nézhetitek meg #Dana egyik legújabb zenéjét! Csekkoljátok és kommenteljétek!

DANA-MIT AKARNAK?! | OFFICIAL MUSIC VIDEO 2020

Korábbi Dana hírek

2020.09. – Dana – Gyere még – klippremier az oldalon

Dana - Gyere mégAz eddig ígéretesen haladó Dana legújabb szerzeménye a Gyere még című dal, amely az eddigi szókimondó, sokszor csúnya beszéddel bíró szövegvilág után picit más irányt vett, ami sokkal inkább a fiatalos clubosabb zenei irányba mozdult el, a Mit akarnak és a Dilaj flow című dalok trap vonalát követően.

Dana szerint tudatos volt ez a váltása, mindenesetre nem nagyon szeretne elszakadni az eddigi iránytól, de ettől függetlenül szerinte az eddigi megnyilvánulásai közül talán ez sikerült a legjobban. Mint említettük az irány ennél a dalnál megváltozott, de a célok semmiképpen sem. Az ifjú MC saját elmondása szerint egyértelműen van még hova fejlődnie, de azok a célok amiket kitűzött és már korábban is kifejtett, miszerint szeretne a saját stílusában, az általa kijelölt úton helyet kapni Magyarország nagyjai között.

” Még mindig tudom és hiszem, hogy ilyen fiatalon, 21 évesen jobb vagyok, mint sok olyan előadó, akik jelenleg a népszerűség habjaiban lubickolnak”.

Idővel kiderül ez mire lesz majd elég. Kérdésünkre, miszerint mennyire van valóságalapja annak, hogy az eddigi trap zenéi hajaznak a műfaj egyik legismertebb előadójáéhoz, Lmen Prala stílusához, Dana így válaszolt :

” Ezt nem az én tisztem megmondani, de az tény, hogy Lmen Prala azon kevesek egyike akit elismerek Magyarországon. Ki tudja talán egyszer lesz szerencsém vele dolgozni”. Amit még tudni kell, hogy Dana pár hónapja csöppent bele ebbe az egész zene világba, és nem olyan rég élő közönség előtt esett át a tűzkeresztségen, hiszen augusztusban ahol az Analog Music Hall színpadán lépett fel szélesebb közönség előtt.

Dana fellépés – Analog Music Hall

“Örülök, hogy ennyi idő után sikerült ezt elérni és ez rendkívül megerősített a zenei pálya gondolatában, hiszen remek élmény volt, de hozzá kell tenni, hogy az eddig sem kicsi egóra rátett még egy lapáttal, de ez abszolút pozitív dolgokat hozott ki belőlem. Ez még csak az út eleje és mint mondtam sokat kell fejlődnöm és sok munkát kell beleraknom, hogy elérjem a céljaim! “.

DANA-GYERE MÉG (Official Music Video)


2020.05. – Dana – Dilaj Flow – klippremier

DANA - Dániel KőszegiEzzel az új zenével igazából Dana célja az volt, hogy megpróbáljon egy picit a trap műfaj irányába elmozdulni, mert számára ez az a műfaj ami a legközelebb áll ízlésvilágához. Abban bízik, hogy zenéje eljuthat a műfaj “magyarországi uralkodójához”, aki egyébként személyes kedvence és talán egyszer látni fogja, hogy lesz olyan valaki, aki idővel megugorhatja azt a szintet.

A célom továbbra is változatlanul az, hogy szépen lépésről lépésre a “zenei prostituáltak” ideje lejárjon Dana színre lépésével. Ehhez nyilván még kell némi idő, de ez motiválja és ez hajtja.

A szókimondó szöveg, ahogy eddigi dalaiban itt is erőteljesen előtérbe kerülnek, igaz most lényegesebben kevesebb káromkodással fűszerezve, de a mondanivalója így is egyértelmű és mindig is az marad, mert ebben a stílusban érzi magát a legjobban otthon és minél hamarabb szeretne révbe érni!

Nagy ambíciói vannak, amit a továbbiakban is igyekszik a leghitelesebb formában az emberek tudtára adni gondolatait és véleményét.  “Úgy érzem egyenlőre a minőség megvan, már csak egy kis szerencse kell ahhoz, hogy a legnagyobbak közt lehessek, mert úgy érzem minden megvan bennem, ami ehhez kell és aki ismer az tudja is, szóval ha eljön az idő akkor robbanni fogok”.

Dana - Dilajflow

Lehet külső szemlélőként ez nagyképű vagyok, ahogy a dalaim is, de ahhoz, hogy valaki a nyilvánosság elé álljon, ahhoz kell is a nagyobb ego, amit én próbálok most is és a jövőben is az előnyömre fordítani, és hiszem azt, hogy egy napon, akik most még lebecsültek az életben rájönnek arra, hogy mit vesztettek”!

Az pedig hogy egy előadó minden zenéje után saját maga számára le tudja vonni a tanulságokat és azok alapján fejlődik és ez a folyamat nála is folyamatosan működik, melynek köszönhetően nagyon jó végeredményhez vezethet..

Jelen pillanatban az új generáció egyik legerősebb tagjának érzi magát és nagyon reméli azt hogy ennek idővel kézzel fogható eredménye is lesz! #Danadilajflow

DANA – DILAJ FLOW | OFFICIAL MUSIC VIDEO 2020