Rap tehetségek után kutat a McDonald’s Budapest Open Mic!

Budapest Open Mic 2023

Idén ismét megrendezésre kerül a Budapesti Open Mic rendezvénysorozat a Subkult Production és a magyar McDonald’s közös együttműködésének eredményeként. A tavaly bemutatott, flashmob szerű eseménysorozat célja, hogy lehetőséget biztosítson az ambiciózus fiatalok számára, különösen a kezdő rap és trap előadóknak, hogy megmutathassák tehetségüket. A rendezvény során ezeknek a fiatal tehetségeknek az útját követhettük végig az kezdetektől a nagyközönség előtti első nagyszabású fellépésig – idén pedig a WMMD szakmai támogatásával.

A BOM zenei programok, szeptembertől 8 héten keresztül minden vasárnap délután zajlanak a pesti alsó rakparton, ahol a Város és Folyó Egyesület (Valyo) által szervezett RAKPART-2023 projekt és a Viadukt Kikötő helyszínei adnak otthont az eseménynek. Az idei évben a program még inkább a szakmai fejlődésre koncentrál, ugyanis az open mic eseményeket különböző zeneipari témájú workshopok és beszélgetések előzik majd meg. Ezek a workshopok olyan témákat dolgoznak fel, amelyek kulcsfontosságúak a zenei karrier építéséhez – és itt a WMMD aktív szakmai támogatást nyújt az események szervezésében.

Az előző évvel összehasonlítva további újdonság, hogy a versenyen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, de a versenyt követő bulikon mindenki szabadon állhat majd a mikrofonok elé. A versenyzők produkcióit idén is egy elismert szakmai zsűri értékeli. Sisi, a magyar hiphop színtér friss és újszerű hangja, aki már a Spotify Equal Hungary nagyköveteként a New York-i Times Square-en is látható volt. Lil Frakk, a hazai trap szcénában ismert alak, a Sávlekötő podcast házigazdája, és a rejtélyes maszkos producer, Hundred Sins, aki a feltörekvő fiatal zenei generáció legnagyobb neveivel dolgozik már együtt.

Budapest Open Mic 2023

A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik már rendelkeznek saját szövegekkel, és arra vágynak hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, valamint szakmailag szeretnének fejlődni és a zenei pályafutásukat építeni. A jelentkezési határidő augusztus 20-a, a jelentkezéshez pedig egy videó beküldése szükséges a bom@subkult.hu e-mail címre. Ebben a videóban a jelentkezőknek saját szövegeiket kell majd előadniuk. Az eseménysorozat novemberben zárul egy díjátadóval, ahol kiderül, ki lett a közönség kedvence és ki lett a zsűri által legjobbnak ítélt előadó, aki értékes nyereményeket és szakmai segítséget és támogatást kap.