A WMMD sikeresen vett részt a „The Great Escape” fesztiválon

WMMD Logo

2023 Májusában került megrendezésre az egyik legnagyobb showcase fesztivál Európában, a brit The Great Escape, ahol az egyik legjelentősebb hazai zenei terjesztő cég, a WMMusicDistribution is képviseltette magát egy delegációval az eseményen. A WMMD által támogatott magyar előadókból álló küldöttségben többek között jelen lehettek Co Lee, Lil Frakk valamint BÖBE is. A fesztiválon összesen mintegy 500 előadó mutatkozott be Brightonban több mint 30 helyszínen. A koncerteket követően pedig panelbeszélgetések és előadások is a program részét képezték, a beszélgetések fő fókuszában pedig az iparágat aktuálisan érintő témákról esett szó.

A WMMD ügyvezető igazgatója, Sebestény-Gallasz Enikő elmondta, hogy az előadók igénylik a nemzetközi szolgáltatásokban történő megjelenést, de ahhoz, hogy a külföldi playlistekbe is bekerüljenek, rengeteg versenytárssal meg kell küzdeniük a nemzetközi piacon. Az ilyen showcase-eken való részvétel azonban nagyon hasznos lehet a jövőre nézve, hiszen a nemzetközi előadókkal való találkozások is lehetőséget biztosítanak a tapasztalatok és az ismeretek kölcsönös kicserélésére és szerzésére. A WMMD fő profilja, hogy segít az előadóknak abban, hogy dalaik elérhetővé váljanak minden ismert digitális zenei szolgáltatási felületen. Emellett még számos plusz szolgáltatást is nyújtanak, olyanokat mint például az online marketing kampányok segítése és támogatása.

A The Great Escape fesztiválon való részvétel a WMMD számára nagyon fontos lépés volt, hiszen lehetővé tette a magyar előadók nemzetközi színtéren való megjelenését, mellyel lehetőségük nyílik a hazai mellett a nemzetközi ismeretségük növelésére. Sok sikert kívánunk, és persze gratulálunk a megkezdett úthoz!