Hangstúdiók

Nortyx - hangstúdióA Nortyx Hangstúdió már 11 éve várja a még feltörekvő, és a már befutott rappereket, zenekarokat, hogy rögzítsék a fejükben dübörgő kemény beateket és szövegeket. Tóth Péter a stúdió tulajdonosa, és vezető hangmérnöke mutatja be a stúdiót, és a tökéletes stúdiózási élmény titkát.

A hangstúdió a legkülönbözőbb zenei stílusokkal foglalkozik, de természetesen mindig is vannak húzó zenei irányzatok. Manapság leggyakrabban többek között a Hip-Hop műfajban, Trap műfajban, és a Rap műfajban alkotunk legtöbbet. Mivel a stúdióban két hangmérnök dolgozik felváltott beosztásban ezért jól lefedjük a teljes hangszeres, és elektronikusabb zenei piacot.

A stúdióban lehetőség van zenei alap hangszeres felvételére, zenei alap készítésre jogtiszta mintákból illetve szoktunk dolgozni hozott zenei alapokkal is. Ha rap zenéről beszélünk, akkor a legjobb az, ha az anyagot sávonként hozza az előadó, de ha csak mixelve lenne meg az sem okoz gondot. Ha az alap már masterelve volt, az már jelent némi gondot, mert akkor nagyon nehéz beleültetni az énekhangot a zenébe, de természetesen ezt is meg tudjuk oldani Nektek.

Szolgáltatásaink közé tartozik

– Hangfelvétel

– Mastering

– Lyric videók

– Stúdió klippek

– Videoklipek készítése

Mind a(z) 4 találat megjelenítése